Codename Panzers: Cold War Exkluzív, megjelenés előtti béta teszt

A Codename Panzers legújabb részének megjelenésére ugyan bő egy hónapot még várni kell, a fejlesztők jóvoltából kipróbálhattuk egy korai verzió néhány küldetését. A Stormregion végre szakított a második világháborúval, az új témáért viszont csak néhány oldalt lapoztak arrébb történelemkönyvükben: a folytatás a hidegháború alatt játszódik majd.

Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a Stormregion öt játékából négy a második világháborúval foglalkozott, mi is elérkezettnek látjuk az időt a váltáshoz. A Panzers első két része, valamint a Rush for Berlin és kiegészítője után a magyar srácok váltottak, következő játékuk háttérsztoriját a hidegháború adja majd. Újabban egyre népszerűbb ez a történelmi időszak a játékfejlesztők körében, bár a piac lényegesen kevésbé telített, mint a második világégést feldolgozó programoké. Az új Panzers alternatív módon mutatja be a törikönyvben olvasottakat, bár korántsem rugaszkodik majd el olyan bátorsággal a valóságtól, mint a tavaly megjelent, nagyszerűen sikerült World in Conflict – az amerikaiak ezúttal megússzák az atombombát.


Megszállásból viszont jut majd megint mindenkinek. A második világháború után a Szovjetunió egyre inkább erősödik, s csak a megfelelő alkalomra vár, hogy megtámadhassa a nyugatra eső területeket. A megfelelő alkalom pedig jó arc volt, nem váratott magára sokat: nem sokkal később egy amerikai teherszállító repülő és szovjet vadászgép ütközik össze Berlin légterében. Hogy mindez emberi hibák, véletlenek eredménye, vagy esetleg direkt okozott balesetről van szó? Nem tudni, de valójában mindez lényegtelen: Sztálinék bepöccennek és 1949. április 8-án megkezdik inváziójukat. A játékos Tempelhof-reptéren kezdi meg tizennyolc küldetésből álló harcát az oroszokkal szemben: a NATO csapatait irányítva elkeseredetten próbálja kiszorítani a megszállókat Németországból.


Ahogy azt már megszokhattuk, a sztori egyes mozzanatairól különféle átvezető mozikon keresztül értesülhetünk. Ilyen renderelt videókból a mi tesztverziónkban tíz darab kapott helyett, minőségük némely egészestés filmével felér. Az efféle filmeket már a korábbi Panzersekben is imádtuk, a stratégiák kategóriájában nehéz hozzá hasonlót találni. A remek kamera beállítások, a cselekmény és a hangulat utánozhatatlan. A történet szempontjából nagyon fontosak voltak még korábban a hősök: ők ismét velünk lesznek, bár a korábbiaknál lényegesen kevesebb szerep jut majd nekik a játék során. A Cold War sztorija nem hősközpontú lesz (ha emlékeztek még a korábbi Panzersekre, ott szinte róluk szólt a történet), a Rush for Berlinből ismert képességeik azért megmaradtak. A hősök tehát köszönik, jól vannak, vigyázni kell rájuk, de a játék története szempontjából kevésbé fontosak.


Kinek örömére kinek pedig bosszúságára, a játékmenet változatlan. A bázisépítés és a nyersanyagtermelés kimaradt (beleértve a Rush for Berlin elfoglalható gyárait is), van helyette presztízspont és folyamatos hadakozás. A S.W.I.N.E. óta csiszolgatott szisztéma még mindig jól működik: küldetések előtt az előző pályán szerzett pontokból új egységeket vásárolhatunk a megengedett kereteken belül. Presztízs jár minden teljesített elsődleges, opcionális és titkos küldetésért, a szétdisztrojolt ellenséges egységekért és az elfoglalt stratégiai pontokért. A missziók előtt összeállított seregre vigyázni kell, hiszen nem gyárthatjuk le őket újra fél perc múlva – saját kezűleg csak akkor gondoskodhatunk utánpótlásról, ha rendelkezünk helikopter leszállópályával, netán esetleg áll a szomszédban egy vasútpályaudvar, vagy hajókikötő.


Már csak azért is érdemes vigyázni egységeinkre, mivel idővel azok tapasztaltabbak lesznek, a már említett pontokból pedig fejlesztéseket vásárolhatunk hozzájuk. A fegyverek többet sebeznek, pontosabbak lesznek, de akadnak álcázást segítő kiegészítők is például. Az alternatív sztori ellenére nem aggathatunk rájuk mindenféle futurisztikus csecsebecsét, sőt maguk az egységek is teljes mértékben történelemhűek. A készítők az akkortájt használatos harci szerkezeteket építették be a játékba, tehát a Cold Warban fellelhető tankok, teherautók és helikopterek nagy része az ötvenes években is fontos szerepet kapott a csatáknál - az egységek kisebbik része különféle tervek, prototípusok alapján készült el.


A készítők fő büszkesége természetesen a játék alatt futó motor, a híres Gepard: a Stormregion eddigi összes játéka alatt ez az engine fut, 2001-es debütálása óta pedig folyamatos fejlesztés alatt áll. A harmadik generációs motort a srácok teljesen újraírták, nem szimpla verziószám frissítés történt – gepárdunk pedig jobb formában van, mint valaha, a grafikai megvalósítás csillagos ötöst érdemel. A screenshotok nem hazudnak, egy combosabb gép és teljes részletesség mellett valóban így néz ki a játék! A fény- és árnyékeffektek sokkal szebbek lettek az előző Stormregion-stratégiák óta, a robbanásoknak szintén nem akad párja. Kedvencünk a lángszóró, illetve a lángcsóvák körül izzó levegő megjelenítése volt – lélegzetelállító. A játékmenetet is befolyásoló időjárás- és napszakváltozás nem csupán hangulatos, de grafikai fícsörként is kiválóan megállja a helyét. A köd ezúttal nem csupán sötétséget jelent, esőzések után pedig sokáig vizes marad az egyébként igen részletesen kidolgozott környezet: a víztócsákban tükröződnek az épületek, majd miután mindez felszáradt, hajnalban, a napfelkelte során sárgás árnyalat tölti be a képernyőt. Gyönyörű a játék, minden elismerésünk a srácoké: nem a jó kapcsolatok ápolása érdekében vagyunk ilyen lelkesek, ezt tényleg látni kell!


Szintén a Gepard adja a talpalávalót a remek fizikának, mely többek között lehetővé teszi, hogy a pályát (bizonyos keretek között persze) rombolhassuk. A fák eddig is kidőltek, az épületek leomlottak, a kisebb tárgyak összemorzsolódtak. Mindez a Cold Warban sokkal realisztikusabb lett: talán nem sok embernek kell bemutatni a sokat ajnározott darus jelenetet, mellyel a készítők az engine képességeit fitogtatták. A lényege, hogy a darut akárhonnan is lőjük, az a megfelelő irányba, teljesen reálisan dől rá az őt körülvevő épületekre, melyek a súlyos fémszerkezet alatt roskadnak össze. Rendkívül látványos prezentáció, a kérdés csupán az, hogy mindez milyen vason fut majd el. Végleges információkkal nem tudunk szolgálni, csak a tesztverzió igényeiről írhatunk, melyen természetesen a fejlesztés hátralévő részében csiszolhatnak még. A korai változat legalább egy három gigahertzes processzort követelt meg magának egy gigabájt memória és egy GeForce 6600GT (vagy hasonló kategóriájú Radeon) videókártya társaságában. A gepárd tehát éhesebb lett, a látvány viszont megéri a beruházást – igaz, ennél rosszabb PC-vel ma már nem is igen játszhatunk az újabb címekkel.


A tizennyolc egyjátékos küldetés mellé 20-25 többjátékos térképet ígérnek a fejlesztők, melyeket három játékmód keretében próbálhatunk majd ki: a Rush for Berlin újdonságai a multiból is kimaradnak, olyan hagyományos játékok várnak majd ránk, mint a Domination, a Cooperative, vagy a Team Match. A multiplayer módok bemutatásától most eltekintenénk, korábbi Panzers-tesztjeinkben hosszabban olvashattok a többjátékos mókáról.


A Rush for Berlin nagyon jó játék volt, valami azonban mégis hiányzott belőle, amit a Panzers-játékokban nagyon szerettünk. A Phase 2 ugyan közel sem hozott annyi újítást, mint a Berlin visszafoglalásáról szóló program, a hangulata mégis sokkal jobban tetszett nekünk: sokkal inkább magával ragadott a játék, néha olyan volt, mint egy letehetetlen könyv. A Codename Panzers: Cold War készültéről szóló első fecskék felreppenése után úgy éreztük azonban, hogy még egy ilyen stratégiát nem bírnánk ki ugyanattól a csapattól – akkor sem, ha az éppenséggel a hidegháborúban játszódik. Végül kibírtuk, sőt kifejezetten jót szórakoztunk a tesztpéldánnyal. A Cold War gyönyörű, s bár tudjuk jól, hogy a grafika nem minden, nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar fejlesztés ezen erősségét, hiszen a játék hangulatát is nagy mértékben fokozza. Érdemes lesz kipróbálni tavasszal az új Panzerst: élvezetes, remekül összerakott alkotással állunk szemben!