Dark Sector

A Digital Extremes neve az utóbbi években teljesen összefonódott az Unreal Tournament címmel. A méltán neves multiplayer sorozat mellett azonban ők jegyzik még a Pariah és a Warpath című műveket is, az ezen cikkünkben bemutatásra kerülő Dark Sector-ral pedig ismét sikerült alkotniuk egy teljesen egyéni univerzumot.

A Dark Sector-ban egy Hayden Tenno nevű CIA ügynököt alakítunk, aki a történet kezdetén éppen egy Lasria nevű szovjet városban teljesít küldetést az amerikai kormány számára. A játék egy olyan elképzelt jövőben játszódik, melyben még egyben van a keleti blokk, az oroszok és az amerikaiak közötti hidegháború meg továbbra sem ért véget.


Az egyjátékos kampány egy nagyon hangulatos küldetéssel kezd, hősünk amolyan Sam Fisher stílusban sunnyog be az ellenséges vonalak mögé, majd végez minden útjába kerülő gonosszal. Hayden a CIA egyik legjobb embere, az amúgy a valóságban is létező congenital analgia nevű betegségnek köszönhetően nem érez fizikai fájdalmat, így gyakorlatilag meg se kottyan neki, ha bekap pár töltényt.


Barátunk az első küldetés végén természetfeletti erőkre tesz szert, egy különleges biológiai fertőzésnek köszönhetően ugyanis jobb karja erős mutációnak indul. Egy fémdarab is a testébe hatol a fertőzéskor, mely felszívódván a szervezetébe, kézfején egy hárompengéjű, bumerángszerű fegyvert alakít ki.


Ekkor pörögnek fel csak igazán az események, szépen fokozatosan egyre több mutáns és zombi kerül a képbe, hősünk pedig amellett, hogy sorra fedezi fel az olyan újdonsült képességeit, mint a láthatatlanság, vagy az energiapajzs generálás, egyre többet tud meg az őt is elért furcsa fertőzés mivoltáról.


A bumeráng fegyveren érdemes elidőzni kicsit. Amellett, hogy ritka idegesítő hangja van, egy sor remek dologra használható. Elsősorban ellenfeleinket kaszabolhatjuk vele. Van egyszerű, meg erős dobás, értelemszerűen ezek különbözőeket sebeznek – ha a szerencse mellénk szegődik, akkor egy hajítással halálos csonkítást eszközölhetünk vele a páciensen. Egy pontos és ügyes célzással kikapja ellenfelünk kezéből a fegyvert, amit aztán el is hoz nekünk, de a legérdekesebb, hogy képes időszakosan felvenni energiákat. Ha egy villanyszekrénybe hajítjuk bele, akkor az áram megtapad rajta egy kis ideig, amivel aztán kicsinálhatjuk a körülöttünk lévő elektronikus berendezéseket, vagy éppen halálra rázhatjuk vele a vízben tapicskoló zombisereget. Fel tud még venni például jeget és tüzet is, ellenfelünket ez vagy jéggé fagyasztja, vagy pedig felgyújtja, ami igencsak mókás dolog tud ám lenni!


A játékmenet a Gears of War-ra hasonlít leginkább. Ezúttal is rá vagyunk kényszerítve a fedezékek folyamatos használatára, és ahogy a nagytestvérnél, itt is a „kibújok, lövök kettőt, majd átszaltózok egy következőhöz" recept érvényesül. Az irányítás is hasonló ráadásul, az A gombbal lehet elbújni, bukfencet vetni, vagy pedig rohanni – ilyenkor ráadásul ugyanolyan kameralóbálós rohanás jön elő, mint a GOW-nál is anno. Viszont nem csak innen vettek ihletet a készítők, a fegyvert venni és updatelni például egy Resident Evil 4-hez hasonló utcai árusnál lehet – még jó hogy a „gotta lot of things on sale, stranger" szöveget ezúttal nem halljuk.


Kicsit levon az élvezeti értékekből, hogy a mesterséges intelligencia hajlamos butaságokat csinálni, az egyik legnagyobb hibája például, hogy az ellenfél rendszeresen elfelejt visszabújni a fedezékébe, vagy éppen olyan zugot keres magának, amire mi teljesen rálátunk, ő azonban ezt már nem fogja fel. Egy idő után mondjuk ez már fel sem tűnik, olyan nagy mennyiségű ellenfelet kell ugyanis legyalulnunk a történet során, hogy még örülünk is annak, hogy nincs igazán nagy kihívás egy-egy ember legyőzésében.


A grafika nagyon szép, viszont olykor már kicsit túl is effektezett. Folyamatos pofozás alatt tartanak a speciális megoldások, mindig van valami parasztvakítás, bár erényére legyen mondva, hogy ezek tényleg szép és igényes dolgok, csak már túlzásba vitték a fejlesztők. Az eső például nagyon tetszett nekem, a ruhánk tényleg vizes lett tőle, és ha közel mentem a falhoz, akkor még az is látszódott, ahogy a víz csurog le a téglákon. Hasonlóan szépek még az árnyékok is, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a FEAR óta itt a legjobb ezek megvalósítása.


A hangok a bumeráng hülye zajától eltekintve nagyon jól sikerültek, a háttérzene komoly, feszültségfokozó és rémisztő, ami pedig a szinkront illeti, csak jót tudok mondani. Főhősünket a Smallville-ben Lex Luthor-t alakító Michael Rosenbaum szólaltatja meg, ami már alapból hatalmas piros pont, legalábbis az én szememben. Ha érdekel a sztár véleménye a játékról, akkor keresd fel a Gametrailers oldalát, ott ugyanis megtekinthető egy közepesen hosszú interjú, melyben többet közt a szinkronmunkákba is betekintést engednek a készítők.


Sok rossz dolgot említettem eddig a Dark Sector-ról, amiben viszont nagyot kellett csalódjak, az a lineáris és monoton játékmenet. Nagyon sok játék beleesett már abba a hibába, hogy mindig csak előre lehet benne menni, cselekmény pedig nem nagyon történik, nekünk mindössze el kell menni A pontból B-be, közbe meg kinyírni mindenkit, akinek ez nem tetszik. Ez a helyzet itt is, noha változatosak a pályák, sajnos nem nyújt akkora élvezetet a monoton harc, hogy igazán emlékezetessé tegye számunkra a játékot.