Noha az idei E3-on már láthattunk pár ingame jelenetet, az IGN-nek sikerült egy hosszabb videót is beszereznie a nagy sikerű Mass Effect második részéből.

Az újnak kevésbé, de látványosnak annál inkább mondható mozgóképen láthatjuk, ahogy Seryna és Shepard éppen úton van Nassana Dantius lakóövezetéhez, hogy kikérdezzenek egy drell bérgyilkost, aki a Thane név alatt tevékenykedik, és aki a galaxis egyik leghalálosabb közelharci profijaként van számon tartva. A Bioware megerősítette, hogy Thane lesz az egyik lény, akit felkérhetünk, hogy csatlakozzon csapatunkhoz, továbbá visszatér még Jacob Taylor és Miranda Lawson is, mint potenciális utitárs. A játék sztorija szerint egyébként két évvel a Mass Effect történései után Shepard parancsnok még mindig a Reaperek ellen keresi a megoldást, mikor egész emberi kolóniák kezdenek eltűnni. Shepardnak most össze kell állítania a legjobb csapatot, hogy az új fenyegetést sikeresen elháríthassa, és ehhez szövetséget kell kötnie a Cerberus nevű titokzatos, és kegyetlen társasággal. Casey Hudson nyilatkozata szerint a második részben már nem fognak helyet kapni a liftes jelentek, hanem "egy teljesen új rendszer került bele, ami felgyorsítja az új területek megjelenítését, és a töltést is a játék egy szerves részéve teszi majd." A játék fedezékrendszerén is jócskán javítottak, immáron több mint 200 animáció tartozik ehhez a cselekvéshez a Mass Effect 1-ben látott 20 helyett. A harc is kapott egy kis löketet, mégpedig egy újratöltés-szerű funkció képében. Mikor a fegyverünk túlmelegszik, már nem kell várnunk, míg újra lehül, hanem ha időben nyomunk meg egy bizonyos gombot a fegyver automatikusan lehül, és folytathatjuk csatánkat az ellenfeleinkkel. A megjelenés 2010 január és március között lesz esedékes Xbox 360-ra, és PC-re.

Remélem az ellenfeleket még felturbózzák egy kicsit, mert csöppet butának tűntek, de amúgy bejön, nagyon!
Egyszoval jo! :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.