A most megjelent videóból kiderült, hogy egy csöppet sem lesz laposabb, ingerszegényebb, mint elődje volt. Sőt, talán még annál is jobb lehet a folytatás.
A most megjelent videóból kiderült, hogy egy csöppet sem lesz laposabb, ingerszegényebb, mint elődje volt. Sőt, talán még annál is jobb lehet a folytatás.
A multi rész úgy fog pörögni, azt sem tudjuk hova kapjuk a fejünk. Bónuszként pedig az eddig megismert killstreaks-okon felül újabbakat kapunk. Sokak már az elődnél hiányolták az AC-130-at multiban. Hát kérem, lehet megnyugodni, ezen új részben benne lesz! Igaz, 11 kill-t kell sorozatban megcsinálni érte, ami nem kis ügyességet követel, de meglesz érte a jutalom: oszthatjuk az áldást egy bombázóból! S ha még ez nem lenne elég, a videó elején látszik egy táblázat, amiből talán joggal gondolhatjuk, hogy nem csak egyféle killstreks-eket kapunk a szokásos 3, 5, 7, és az új 9, 11 sorozatos ölésért, hanem minden egyes killstreaknek 3 féle verziója lesz. Upgradelhetővé válnak a killstreakek. Kell ennél több? Azt hiszem az Infinity Ward jól látta, hogy a MW multi sikereit meg kell lovagolnia, s olyan extrákat, olyan újdonságokat tett bele a MW2 multijába, ami az elődhöz hasonlóan évekig biztosítja majd a játékosoknak a játék élvezetét!
GG
de mindegy is, nem a te hátadon akartam hírhez jutni, én azt gondoltam a tiéteket egészítik majd ki az én szövegemmel...
Maga a game tuti meglesz mert a Single részét szinte az összes résznek kitoltam (beleértve CoD3 és a PSP-s cod).
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.