Hideki Kamiya újra nekilátna a Scaleboundnak

Link másolása
A 2017-ben elkaszált játék fejlesztői tapasztalatlanságukban látták a játék bukásának okát, azonban most újra el szeretnék készíteni a sárkányos játékukat.

Nagy reményekkel vártuk anno az Xbox exkluzívnak ígérkező Scaleboundot, a Microsoft és a PlatinumGames közös projektjét, azonban a négy évnyi fejlesztés nem eredményezett tényleges játékot, 2017-ben elkaszálták a projektet, a két cég pedig befejezte az együttműködést. 2021-ben Hideki Kamiya még bocsánatot is kért a Microsofttól, amiért nem készült el a játék, a fő oknak azt látta, hogy csapata nem volt elég tapasztalt.

Kamiya azóta távozott a PlatinumGamestől és Clover néven saját stúdiót alapított, ahol az Okami folytatását készítik éppen. X-re került fel egy kis videó, amelyben az látható, ahogy a csapata tagjai, köztük Kamiya, a Scalebound koncepcióin nosztalgiázik. Erre a posztra reagált aztán maga Kamiya is, aki egy 2022-es interjújában elhangzó frázissal élve kérte Phil Spencer segítségét: "Csináljuk meg, Phil!"

Az Xbox a Ninja Gaiden feltámasztásában is segédkezett, amelyben a PlatinumGamesnek is benne lesz a keze. Nem alaptalan elképzelés, hogy az elkaszált projektet újra felkarolná az amerikai cég mint kiadó, azonba Spencer egyelőre nem reagált a lehetőségre.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...