Modern Warfare 2 - korlátozott játékosszám PC-n

  • Írta: fojesz
  • 2009. november 5.
  • Bejelentés
Link másolása
Bár az első Modern Warfare multiplayerét akár harmincketten is játszhatták PC-n, az új részben már csak tizennyolcan mérhetik össze erejüket.

Bár az első Modern Warfare multiplayerét akár harmincketten is játszhatták PC-n, az új részben már csak tizennyolcan mérhetik össze erejüket.

Legfeljebb kilencfős csapatokat alakíthatunk tehát, azaz pontosan akkorákat, mint a konzolos verziókban. Az Infinity Ward szerint azért volt szükség a korlátozásra, mert a három platformon egyszerre végezték el a pályák, a képességek és más játéktényezők egyensúlyozását. Ez elvben kiegyenlítettebb játékmenet ígér, ki tudja azonban, hogy a PC-s játékosok beérik ezzel a magyarázattal, s elfogadják a csaták megkurtítását.

50.
50.
mini111
#47: hát ilyen idiótát komolyan...és am IW ezt nagyon elbaszta.mindenki martynoob-ot meg noob stand-et fog használni.plusz laggolni fog mint a segg, fizetősek lesznek a DLC (a cod4hez meg 5öthöz patchel vannak ingyen), 18 játékost fog engedni egy pályán (ami még nem is olyan nagy baj mert a pályák pont annyi játékosra vannak tervezve).pcn egyszerűn cod4-nél maradok, ps3-on meg majd mw2.
49.
49.
M@RK96
48.
48.
tjames
#47: Hülye vagy barátom !
47.
47.
Daveout
Engem olyannyira zavarbahoztak a hírek h lemondtam az előrendelésem! Ciki nem ciki...de így LIVE nélkül, az a 6 óra játékidő nem ér nekem 12,13 E Ft-ot! Így azt kiviszem PCn...mert ugye oda ingyenes!:D Boxra pedig előrendeltem az AC2őt! És ennyi!
46.
46.
CJgabor
ha nem is a legjobb, de tényleg egyre több zavarba ejtő dolog derül ki a játékról (ezt nem tartom annak) ami különösen azért érdekes, mert pont az utolsó napokban derül fény ezekre a dolgokra....
45.
45.
CJgabor
#9: hogy jó volt? ez az egyik legjobb hír a MW2ről! annyira utálatos 32en vagy 64en crashen, de akármilyen pályán tolni, teljsen lehetetlen, az egész alról szól, h spawn-halál spawn-halál (ez megy még kb. 20szor, azután...) spawn, 1 kill, halál... spawn-halál, és igy tovább...mi ebben az élvezetes? jó h csak 18an lehetünk majd.
43.
43.
pier33
a cod6 alapjó játék(és ezt a cikket kurva nagy hülyeség volt kirakni

42.
42.
Buddha
#41: minőségileg nem lesz rossz, az ötletek is jók, a megvalósítás szánalmas, kétségbeejtő, és máig nem értem, hogy mi viszi rá egy sikeres játék fejlesztőit ilyen hibákra, a cod4 legalább "csak" bugos volt
41.
41.
mephi
Most amit írni fogok, azért le leszek köpve, és fogyatékosnak leszek titulálva.

Sajnos azt kell mondjam, hogy a COD-nak vége, leáldozott. Sajnos ez a COD már nem a régi, a grafikát gyúrják, egyre csili-vilibb, de a tartalom, a lényeg, ahogy már előttem is írták, a multi rész egyre soványabb.

Az olyan játékok, amiket évről évre adnak ki, ott a gyors tempó miatt nem jut elég idő a játékra. Kicsit olyan érzésem van a CODal kapcsolatban, hogy hajaz a NFS vagy FIFA játékokra. "Srácok, dobjunk össze valamit a népnek..."
39.
39.
Buddha
ez gáz lesz, visszaadtam az előrendelést........
38.
38.
xxredraven1992
@34 , szerintem tegyenek oda mindkét oldalról, single-be és multiba is legyen minden ami kell, jó a multi nagyon is, de engem idegesitett hogy mindegyik COD single je ilyen rövid volt
37.
37.
rolodinye
Megin egy teljesen értelmetlen dolog a modern warfare 2-be
36.
36.
Seib
#30 hova? a ház elé vitted ki? :D
35.
35.
amintandris
ez egy baromság aki kis szerkóra megy az had menjen de aki nagyra akar menni mértne mehetne van épp elég szerver h kedvére válogathassanak a playerek így csak egy csomó emberrel szúrnak ki nem értem mi értelme volt ennek
34.
34.
Bako
Én sem értem igazából miért szúrnak ki állandóan a PC-s táborral. Meg úgy általában az online játékosokkal, az egész COD sorozat a netnek köszönheti az életét, a COD4 még ma is toplistás pedig 2007-es játék, ki játszana 2 éven keresztül a single-el? főleg mert hardon is 4-5 óra :)

A COD-okat mindig is multira kellene gyúrni egyre több lehetőséggel, nem pedig megszorítani :S
33.
33.
pyro
Én azt mondom, hogy ha nem lesznek akkora pályák, mint CoDWaW-ban, akkor jó, de ha igen, akkor az egész egy nagy bújócska lesz. Azt meg nem szeretem.
32.
32.
Shotgun Blues
CoD5-ben mégis élvezetes tud lenni a 30-as szeró, mert nagy pályák (is)vannak.
31.
31.
simon 555
#29: jah van benne valami de az SD szero!és mellesleg a COD4 ben is voltak 16 os SD szerverek ha kicsit kerestél:)nem kell a 32 esre menni ha nem akarsz...

de mondjuk a TDM szerokon nagyon is jo 64 en menni!

de ez így értelmét vesztette,de ha ez nincs akkor is mindegy lenne mert mivel steames lesz nem te választod ki a szervert hanem felrak majd 1 olyan szerverre ami a te szintednek megfelelo ami szerintem duplán hulyeség!
30.
30.
simon 555
#13,#20:onnan tudom,hogy már kivittem xboxon-.-
29.
29.
triplet
Jó lesz ez. én sem szerettem hogy spawnolok azt leszednek. egyszerűen nem ment(nekem). főleg sd-n. mert én nem vagyok valami profi a cod-ban, és sd-n meg ugye 1 kört várakozni kell mire újra játszani tudsz halál után. és köcsögség volt akkor amikor 32 voltak sd szerón, én meg épp újraéledtem, erre lelőnek mert nem vagyok profi:|

tököm tele volt, de ez így fasza lesz. csak a gépemen nem fog futniXD
28.
28.
Horvi14
most ez van ,akinek nem teccik az ne vegye meg ! igaz én már konzolra eléőrendeltem mer a COD4 nagyon teccett, de ezta PC-s korlátozást énse tom mér csinálják . mer h a sok kcsg letölti PC-re az igaz de kicsesznek azokkal akik rendesen megveszik!
27.
27.
CJgabor
júj nézzétek meg dareal képét amit küldött: piros = rosszab

mind2 CoDban lesz LAN

CodMW CodMW2

Lan Yes yes, ennek ellenére a MW2 be van pirosozva -.-
26.
26.
CJgabor
#18: hülyeség kit érdekel?(amit a képe irtak) csak néhány tényleg zavaródolog van rajta (xd), de ennyierővel fel is irhattak volna olyat arra a képre h CoD1-2.VH CoDMW2- Kitalált sztori. na és?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...