Sokan várják már a DICE sikervárományos katonai FPS-ét, a Battlefield: Bad Company 2-t, amitől azt reméljük, hogy kitölti a Modern Warfare 2 által hagyott űrt.
Sokan várják már a DICE sikervárományos katonai FPS-ét, a Battlefield: Bad Company 2-t, amitől azt reméljük, hogy kitölti a Modern Warfare 2 által hagyott űrt.
Hosszabb játékidőre, rombolható környezetre, kevésbé lineáris játékmenetre lenne szükségünk, s a mostani videóból ugyan nem mindenre kapunk választ, de azt láthatjuk, hogy az új játék fizikában alázza a Call of Duty-t, ahogy fegyverek hangjai is - igaz, ez a videóból nem az igazi, de aki játszott az első résszel, mondjuk erősítőre kötve, tudja mire számíthat: az első robbanásnál leteszi az állát, az biztos!
A videóból az is kiderül, amit már azért tudni lehetett: a grafikára és a játékmenetre sem lehet majd panaszkodni. Sokan féltek attól, hogy az első résznek sem sikerült igazán nagyot alkotnia single téren, azaz inkább a multi volt a játék erőssége, de a most látottak alapján ezúttal az egyjátékos kampányra sem lehet majd panasz, és akkor még szót sem ejtettem a járművek vezethetőségéről. Eszméletlen hangulatosnak ígérkezik!
Az első részt kölcsönbe kaptam, de már akkor meggyőzött. A második részét mindenképp meg fogom venni! Szerintem a látottak alapján ti is!
Az első részt kölcsönbe kaptam, de már akkor meggyőzött. A második részét mindenképp meg fogom venni! Szerintem a látottak alapján ti is!
Messze van ez a crysis-től hidd el.
A rázoomolások tényleg jók. de majd meglátod milyen lesz a táj ha "benne leszel"
Térjünk rá vissza akkor.
Ezzel persze nem fikázni akaroma játokot, mert igenis szép. Csak én úgy látom, hogy ez ugyan szebb mint elődje, még nem tökéletes. De lehet én tévedek....tényleg térjünkrá vissza később.
a videóban nem látszik rendesen, de ismerve az első részt.... azért nem crysis.
am tényleg azt kijavithatnák hogy a kormány-t vmi kéz fogja..
Ennyit rólad...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.