Több mint ötven 3D-s játék érkezik PS3-ra

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 24.
  • Érdekesség
Link másolása
A Sony Computer Entertainment Europe stúdióigazgatója szerint a 3D-re többen kíváncsiak, mint bárki gondolta volna, a PlayStation 3-ra már több mint 50 olyan játék készül, amelyik támogatja a térbeli megjelenítést is. Úgy látszik, a Sony-nak megérte a zászlójára tűzni az új technológiai trendet.

A fejlesztő csapatokkal rendelkező cégek közül a Sony az elsők között vállalta fel a 3D támogatását, míg a konzolgyártókat tekintve máig a japánok az egyetlenek, akik úgy gondolják, a hogy térbeli megjelenítésé a jövő. Persze mindez nem véletlen: a Sony árul 3D-s tévéket is, s kétségtelenül egyszerűbb (illetve már-már létkérdés) így kiállni az új trend mellett.

A PlayStation 3 június óta tud 3D-s játékokat megjeleníteni egy arra alkalmas tévé segítségével, és azóta olyan címek támogatják ezt a lehetőséget, mint a WipeOut HD, a Super Stardust HD, a Pain, a The Fight: Lights Out, a Sly Collection vagy a most megjelent Gran Turismo 5. Ráadásul a diadalmenet nem áll le: a Sony Computer Entertainment Europe stúdióigazgatója, Mick Hocking a Develop magazinnak árulta el, hogy több mint 50 3D-s játék jön majd a PS3-ra.

"Több mint 20 belsős fejlesztésű cím kap 3D-támogatást, összesen (a third party projektekkel együtt - a szerk.) pedig több mint 50 játékot konvertálunk 3D-be, és a szám rohamosan növekszik" - mondta, konkrét címekkel viszont nem kápráztatott el minket. Bár igaz, hogy minden harmadik játék bejelentésekor elsül egy "3D" szócska, nehéz lenne összeszedni a pontos listát - a Killzone 3, a Crysis 2 és a jövőre érkező Team Ico Collection mindenesetre már biztosan támogatni fogják az új megjelenítési formát.

Hocking azt is elárulta, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a fejlesztőkkel, segítenek nekik és oktatják őket a 3D-vel kapcsolatban: "A csapatoknak tudniuk kell, hogyan hozzák ki a legjobbak a technológiából a PS3-on" - mondta.

10.
10.
wigyory
Szerintem még nállunk-"ithon"-gyerek cipőben jár a 3D.Az igaz hogy lehet kapni külömböző márkáktól 3d-tv-ket, de a megjelenithetőséggel még hiányosságok vannak. Már kóstolgatják a lehetőségeket,de még messze a befutó.Vágyom én is ilyenfalyta látványra, de még nem lépek.A Panasonic kiadta a 600Hz-3D-LED-tv-jét,de még túl magas az ára, majd amikor minden gyártó piacra dobja a jobbnál-jobb ajánlatát-NA AKKOR kell vásárolni nekünk is, ha lessz rá zsetonunk!
9.
9.
zsilvolgyi
HA valaki ad egy 3D-s tv-t OK
8.
8.
JacoB
én biztos nem fogoK 3D-zni... egy..szerintem most tuti nem elsz 3D tv-m kettő engem nem nagyon nyűgöz le az hogy egy kéz kinyúl a TV-ből.. ez a 3d moziba való!
7.
7.
Akatsuki
nekem samsung 3d tvm van, szóval már nagyon várom, hogy majd egyszer az orrom előtt verem le Zeuszt a God of Warban.
6.
6.
Tyebeca
#5: A projektorhoz is aktív shutter kell. Legalábbis az én projektoromhoz az kell, viszont az a gond hogy nem 100% hogy fog működni konzolokkal, csak PC-vel, mivel kell lennie egy jeladónak ami komunikál a szemüveggel és ezt sanja konzolokkal egyenlőre nem lehet megoldani. Addig nem is merek belefogni a szemüveg vásárlásába míg nem vagyok tisztában azzal hogy is fog az valójában működni a PS3-mal.
Eddig amivel működnek a játékok azok a 3D TV-k (azaz 200Hz vagy annál magasabb képfrissítéssel rendelkeznek).
5.
5.
tabu3x
#2: Nem a megjelenítőn múlik, hogy milyen szemüveg kell hozzá? Pl. ha jól tudom a projetoros megoldások nem aktív shutteresek. E szerint nem mindegy, milyen 3d megjelenítőt választ az ember?
4.
4.
Folti90
Nagyon zsír lehet 3D-ben csapatni, de még csak (rajz)filmekhez volt így szerencsém. Nem hiszem h a közel jövőben veszek egy 3D tv-t. :( Így is nehéz kiköhögni az új játékokat!
3.
3.
DonCougar
1: Szerintem csak illusztráció. Volt szerencsém kipróbálni a Sony 3D-s TV-jét és valami iszonyat jó, a szemüveg amit adnak kényelmes, még azok is felveheti akik szemüveget hordanak és bármilyen szögből leképes adni a 3D-t nagyon komoly kis technika. Pedig nem vagyok egy 3D fan de az nagyon bejött.
2.
2.
Tyebeca
Perszehogy illusztráció. Az új gammák már stereo 3D-ben jelennek meg. Shutter szemüveg kell hozzá meg 3D TV.
1.
1.
tjames
piros-kék 3D?
Akkor inkább a 2D...
Még a polarizált 3D-vel meg tudnék bírkózni....de papírszemcsi, színezett nylon lencsékkel.... hát ez a vég.
Vagy a hír képe, csak illusztráció:?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...