Egyszer, véletlenül a múltban azt találtam mondani, hogy a League of Legends "kissé gagyi". Nos, ezt azóta visszavontam annak ellenére is, hogy Vinsz a Gamekapocs Friends & Family brigádból elkezdett vele játszani, és ő hagyományosan csak gagyi cuccokkal tolja.
Sebaj, ne akadjunk fent ezen. A League of Legends a HoN-nal ellentétben legalább sikeresen el tudott szakadni a DotA-örökségtől, és szép lassan a saját lábára tudott állni. S ahhoz, hogy mindez meg is maradjon, a Riot Games ezerrel bővít: a következő meglepi egy kooperatív vs. AI mód lesz.
Ebben egy másik játékossal közösen csaphatjuk agyon az AI által irányított hősöket a Summoner’s Rift pályán, beginner és intermediate szinteken. A fejlesztők szerint ez az AI jelentősen különbözik a sima custom game-ekben korábban megtapasztaltaktól, ami például abban fog megmutatkozni, hogy szétgankelik az arcodat "miden". Meg ilyenek.
A megjelenésről dátumunk egyelőre nincsen.
Nagy a verseny a DotA-klónok piacán: a Heroes of Newerth és a League of Legends komolyan küzd a játékosokért, és akkor ebbe az egészbe hamarosan belepottyan majd a Valve-féle DOTA 2 is. A fejlődés tehát fontos, a Riot Games pedig kooperatív vs. AI résszel bővít.
hehe.
Remek lesz hogy már a botok is szivatni fognak mert a gagyi csapatom nem vesz wardokat. :D Egyébként jó ötletnek tartom, úgyis előfordul hogy egy-két napon keresztül zsinórba 10 meccset vesztek mert valahogy mindig szar csapatot kapok. Ilyenkor jó lesz botok ellen gyakorolni kicsit, mert a custom-ben elég gyenguszkák szegények.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.