Múlt héten az Official Xbox Magazine még meg sem jelent számából szivárogtak ki az első információk az új Resident Evillel kapcsolatban, ezt a játékot jelentette be most be a Capcom hivatalosan is. A kiadó a leleplezés során valamivel kevesebb infót árult el, mint a korábban megjelent anyagok, ugyanakkor egy-két apróságot tisztázott, és újdonságokat is hallhattunk.
A Resident Evil: Operation Raccoon City PS3 és Xbox 360 mellett PC-re is megjelenik, mégpedig idén télen - a játék fejlesztését a Capcom nem a japán stúdióira bízta, hanem annak a vancouveri Slant Six Gamesnek szervezte ki a feladatot, ami korábban a SOCOM: Confrontation munkálataiért felelt.
Külső nézetű, csapatalapú akciójátékra számíthatunk, a történet a Resident Evil második és harmadik része között fog játszódni. A játékos az Umbrella Security Services tagját alakítja, azaz ezúttal ő lesz a rosszfiú, és többek között egy bizonyos Leon S. Kennedy-t is el kell majd tennie láb alól - valószínűleg ez a név ismerős minden Resi-fannak. A játék során több ismerős helyszín is visszaköszön majd.
A csapatunk négy főből áll majd, kooperatív játékra természetesen lesz lehetőség. A kompetitív multipalyer sem fog kimaradni: ebben három fél, a USS, a US Spec Ops, illetve a zombik és az Umbrella lényei esnek egymásnak.
A játék hivatalos logója már megtekinthető, valamint hét újságcímlapot is sikerült megkaparintani, amin az első artworkök tűnnek fel.
Jobban orultem volna egy horror/survival stilusu resznek, vagy a RE 2 remake-jenek.
majd videókon meglátom
ha nem lesz béna még érdekel is
...csak az a slant6 böki a csőröm
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.