A lassú indulás után végül mégis fordult a kocka. A PlayStation 3 az utóbbi két évben egyre jobban szerepel, és a Strategy Analytics tegnapi jelentése szerint már többet használnak mint Xbox 360-at. A különbség még nem annyira nagy: a PS3-ból 43,4 millió darabot használnak világszerte, míg az Xboxból 42,9 milliót. A Nintendo Wii még mindig vezet, a japánok gépéből mintegy 75,5 millió példány működik a felhasználóknál. A Strategy Analytics elemzői szerint a fejlemények annak köszönhetők, hogy az Xbox 360 viszonylag gyengén szerepel Európában és Japánban, ami értelemszerűen rányomja a bélyegét a világpiaci eredményekre is.
Nem titok, hogy a Microsoft elsődleges piaca az Egyesült Államok, ide koncentrálódik az eladások többsége is. A GameStop üzletlánc jelentése szerint tavaly decemberig bezárólag 25,4 millió konzolt adott el a cég a tengerentúlon, Európában pedig mindössze 13,7 milliót, ilyen módon a Sony itt meg is előzte a redmondiakat 1 millió géppel, viszont Amerikában 10 millióval kevesebb PS3 fogyott mint Xbox 360. A Strategy Analytics megjegyezte: a 10 millió példányban eladott Kinect húzta ugyan az Xbox értékesítéseit, azonban “a konzol Amerikán kívüli teljesítménye továbbra is csalódást keltő.”
Még nincs vége, az elemzők véleményéről és a Nintendo sorsáról is szó lesz még - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!
Sokan túlzásba estek, és ha a fele igaz lenne annak amit összehordatok itt, nem lennének ekkora eladások.
Mindkettőnek vannak/voltak hibái, ez tény, de mindenért kárpótolnak az exkluzív címek.
Ezt nem személyeskedésnek szánom, csak levonom a következtetést a hsz-edből.
Térjetek vissza a normális kommunikációhoz, mert mennek a kommentek a kukába!
És még én szégyenítek...
Én nemrég vettem 100k ért egy full extrás(2 Move, logitech dob, gh gityo+miki, 10 játék) 120GB-os PS3 Slim-et és nagyon jó vétel volt. Maximálisan meg vagyok elégedve a cuccal. Igaz ez is ki tud fagyni, a hőtágulástól pattog mint egy pin-pong labda, de kikapcsol és szórakoztat. Legyen akármilyen cuccotok is, ez a lényeg szerintem!
DE, azt írásba adom neked, hogy életemben nem szórakoztam olyan jól PS3-on, mint X360-anon. Miért is? Konkrétan magam sem tudok választ adni erre, de elég lenne két kedvenc címemet felhozni a Fable és Gears of war személyében. Ezek, de különösképp utóbbinak mind a 2 része annyira fergeteges, zseniális és adrenalinpumpáló, hogy félelmetes. Ezt a fajta pörgést, ilyen nagyszerű kivitelben soha nem tapasztaltam még, és bár hiába van itt mind a 2 konzol, a multiplatform cuccokat inkább X360-ra szerzem, mert a PS3 nagyon kicsi joystickjére egy idő után rágörcsöl a kezem...
Előbb játssz, utána meg írj rendes indokot, mert amit itt írtál, az gyalázat az egész gamer közösséget nézve, hogy lehet valaki ennyire alacsony szinten mint te....
Csak a Halo 3 -ból többet adtak el mint azokból együttvéve.
És erre nem mondhatod, hogy csak azért fogyott ennyi mert 3LED-es lett és újat kellett venni, mint ahogy néhány iq-betyár az Xbox eladásoknál szokta felhozni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.