Jövőre érkezik a True Crime: Hong Kong

  • Írta: zoenn
  • 2011. augusztus 5.
  • Megjelenés
Link másolása
Bár az Activision köszöni szépen, nem kér a távol-keleti nagyvárosba költözött True Crime-ból, a Square Enix rácsapott a feldobott labdára, és ők fogják kiadni az United Front Games sandbox játékát. Egy helyi rendőr szerepében tetszelgünk majd, és rendet rakunk a maffia soraiban.

Olykor megesik, hogy az ígéretesnek tűnő játékok a kukában landolnak a fejlesztés derekán, ám most mégis azon ritka esetről számolhatunk be, amikor mégsem ez történik. Ahogy arról a hét elején beszámoltunk, a True Crime: Hong Kong - pontosabban a játék kódjának - kiadási jogai a Square Enixhez vándoroltak, bár azt nem tudni mennyit fizettek a japánok a programért.

A jelek szerint túl nagy átalakításra nem sarkallja a Square Enix az United Front Gamest, csupán még polírozniuk kell a játékot, hiszen az 2012-ben már a boltok polcain landolhat. A kiadó londoni stúdiójával közösen fejezi be a True Crime új részét, ahol az érintettek elmondása szerint egy csapásra beleszerettek a játékba, s felismerték mekkora lehetőségek rejlenek benne. Főhősünk Wei Shen, helyi rendőr, aki beépül a triádok bandájába, és belülről számolja fel a veszedelmes gengsztereket. Nyílt világ, Hong Kong jellegzetes látnivalóival, számos vezethető járművel és gyalogos akcióval. Mi kell még?

Ja, igen - minőségre vágyunk!

19.
19.
shatterhand
#17: én már a kezdetektől imádom a GTA-t, de a 4. nekem a legunalmasabb rész volt
A san andreas csak a 3 város és az összekötők miatt tetszett, de a vice citynél nem volt hangulatosabb az sem.
17.
17.
norbi1989
Jó lenne, ha olyan színvonalú lenne a játék, mint a gta 4, mert sajnos a gta klónok nem olyan jó színvonalúak.
16.
16.
vytros
#15: Az Activision valószínűleg nem azért dobta ki a projektet, mert tényleg sz*r, hanem azért mert nem elég bejáratott cím. A CoD-ot is kidobnák amint súlyosan csökkenne a kereset rá, a Guitar Hero-t is azért tolták mert hozta a közönséget, és mindenki ismerte a címet, így van ez a filmes játékokkal is. A True Crime ehhez képest nincs bejáratva, ahogy már írtam.
15.
15.
Józsi_Doe
a blackops gagyikat futószalagon gyártó activision kukázta a projektet. el sem merem képzelni milyen hulladék lehet. A square meg örvendezve kiadja, hátha keres vele pár dollárt - nem egy minőségre specializálódott kiadó látszatát kelti az biztos.
14.
14.
Mortis
Ha tobbet tud felmutatni, mint az elodei, akkor egy szemravetest megerdemelhet.
13.
13.
Jigsawwasright
Szerencse, hogy van a square enix. kulonben egy ujjabb jo jatek mehetne a kukaba... kocsog activision. :@
12.
12.
ricsi217
tudjátok mit nem értek hogy az activision ezt a jó játékot nem akarta kiadni akkor hülyék mert egy csomó hülyeséget kiadtak még a nascar játékot a james bondot mondjuk én nekem azok is tetszettek nagyon de ez is egy olyan kaliberű játék de még jobb is szerintem azért sem akarták mert ha már a cod hozza a pénzt a konyhára minek szenvedni
11.
11.
venoom
http://goo.gl/ - google link rovidito nem kell tole felni :D
10.
10.
reptile110
#8: nekem ezt adta ki,én rámentem: http://www.konzolcenter.hu/xbox-360/1659-uj-cimmel-jelenik-meg-jovore-a-true-crime-hong-kong.html XD
7.
7.
kriszt24
#6: Figyelj a srac ezt linkelte:http://www.konzolcenter.hu/xbox-360/1659-uj-cimmel-jelenik-meg-jovore-a-true-crime-hong-kong.html
Tudom, hogy vannak ilyen vírusok,amik forwardolják ezeket a linkeket, ezért remélem,hogy nem csak a konkurenciát fikázod.
5.
5.
vytros
Egy kicsi Bruce Lee sosem árt :D
4.
4.
shatterhand
3.
3.
kriszt24
2#: Akkor ezt megbeszéltük. Amúgy fasza kis game lesz.
1.
1.
kriszt24
Ezt én még hozzáadtam volna a cikkhez: http://www.youtube.com/watch?v=5L6aniAU2iE
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...