Mégis Call of Dutyn dolgozik a Sledgehammer

  • Írta: InGen
  • 2011. december 7.
  • Hír
Link másolása
Habár a Sledgehammer Games a Modern Warfare 3 befejezése után azt mondta, a sorozat következő részén már nem dolgozik együtt más stúdiókkal, azt sosem hallottuk, hogy a jövőben nem Call of Duty-játékokon fogn munkálkodni. Így történhetett meg az elkerülhetetlen.

Mégpedig az, hogy a Sledgehammer felrámolt néhány álláshirdetést a netre, melyben csúcskategóriás konzolos fejlesztőket keresnek a "Call of Duty csapat" erősítésére. A fő célpont egy programozó-mérnök, aki "segít majd új szintre emelni az online Call of Duty-élményt".


Habár a Modern Warfare 3-on az Infinity Ward, a Sledgehammer és Raven együtt dolgozott, a Sledgehammernél a befejezés után azt nyilatkozták, hogy a csapatok létszáma helyreállt, és ezt követően külön stúdióknál folynak majd a fejlesztések.

Azt is tudjuk, hogy a Sledgehammer korábban dolgozott egy TPS-nézetű Call of Duty-játékon, azt azonban a Modern Warfare 3 kedvéért a fiókba rakták, s azt mondták, ha egyszer vissza is kerül az asztalra, valószínűleg komoly változásokat kell eszközölniük rajta, főként az "idősíkot" tekintve, hogy nagyobb rétegeket tudjon megszólítani.

Mi ebből akkor arra következtettünk, hogy a Sledgehammer egy, már szintén régóta pletykált sci-fi Call of Dutyn munkálkodott, s most elképzelhető, hogy ezt alakítják át valamilyen jelenkorhoz közeli akciójátékká.

24.
24.
..::RoLiSoAp::..
#22: kedves "uram". nekem meg az a problémám, ami már jóideje b@ssza a csőröm, hogy feljövök ide nagy boldogan, meglátok egy hírt az egyik kedvenc játékomról, és azzal a lendülettel el is szomorodom, mivel egy CoD hírnél már nem a CoD rajongók, vagy akik szeretik kommentelnek, hanem akik utálják mint a szart, megvetik, lenézik, battlefield imádók vagy akik annyira oldschool gamerek h csak a CoD 2 tetszik nekik a többi pedig szar.. ez mi? szánalom. elkéne húzni innen azoknak akiknek ez a szórakozásuk h oltját ezt a gammát. vagy féltékenyek mert ez sikeresebb mint az ő kedvencük, vagy nemtudnak ezzel játszani... nemtudom.. irtósok ember szerint jó az mw3, köztük szerintem is , DE NEMMEREK MÁR KOMMENTELNI EGY COD HÍRNÉL MERT CSAK SAVAZZÁK A JÁTÉKOT ÉS AZOKAT IS AKIK MEGVÉDIK. ezért huztam fel magam. bocsi.
22.
22.
giga321
#20: Uramisten XD. Te hülye vagy? Most szerinted ez nekem hogy esik pajtikám? Feljövök ide iszom az ásványvizemet és majdnem kiköptem a monitorra az írásod miatt. Nincs bajom a coddal csávó sőt a modern warfare sorozat a kedvencem a codok közül. Csak az nem tetszik hogy évente adják ki. Na ezzel van bajom . Ha mit tudom én 3 évente adnának ki szerintem az frankó lenne. De az hogy évente az unalmas és a black ops nem is tetszett csak a modern warfare 1,2,3.
20.
20.
..::RoLiSoAp::..
#16: Hogyan sikerült ennyire unintelligens hozzászólást ideszarnod? most komolyan ez röhely :DD igen, sztem is baromság amiről a hír szól, de neked alapbol a coddal van bajod.. mit ugatsz be ide? szakadok :"DD viseld el hogy ez a "borzalmas" játék a világ legnagyobb szórakoztató cikke. ugyan ugy jönnek a hírek pl a battlefield ről is..
trollkodásból 5 ös. szép.
19.
19.
LAZLOW20
Minek törik ennyire a fejüket,mérnek hozzák ki jövöre a Modern Warfare 4 et,ugy is meg venné a sok ökör.
16.
16.
giga321
Már megint cod ? Jah nem , még mindig -.-".
15.
15.
bsg09
#5: Biztos nagyon érdeklik őket az értékelések :D
14.
14.
greenmelon
Végre egy codos cikk ahol a haterek kiélhetik magukat! :)
13.
13.
ribizly
#12: Azt senki nem mondja, hogy nem szórakoztató. Valóban az, csak ennél volt már szórakoztatóbb is... :)
12.
12.
#9: Szerintem a mapok semmivel sem rosszabbak, csak jóval összetettebbek. Figyeltek arra, hogy ha meghalsz, az a te hibád legyen, ahelyett hogy egy kósza tk/gl a pálya másik feléből eltalálna. A Spawn system és match making működésében szerencsére én semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam (eddig legalábbis).
Még ha jobbat nem is, de az MW2 szintjét mindenképp eléri. És nyugodtan lehet fikázni meg fanboynak titulálni, a COD még mindig szórakoztató. (Ettől függetlenül nyugodtan lelassíthatnának vele egy kicsit.)

Ja, a shotgunok viszont eszméletlenül szarok.
10.
10.
Hát már az is baj, hogy hétről-hétre kiélhetitek a CoD / Activison / IW -utálatotokat? Már annak se örültök, hogy van hol vernetek a nyálatokat a CoD ellen...eszméletlen...
8.
8.
Gamer
Itt is van a kötelezően rendszeres heti 1 Cod hír, már majdnem beírtuk az igazolatlant.....
7.
7.
roadkill1
#5: A MW3-nem 90%-os jatek, hanem 90% cim >:)... ami reges regen meg valami jot jelentett, de mara mar semmi. En csak a single player vartam, de most mar az is annyira gyatra lett...

Amugy ezen hir erteke egyenlo nullaval. Sajnalom a hir szerkesztojet, hogy energiat fektetett bele
5.
5.
Donpedro
Hmm, az MW3 után biztos büszkék magukra hogy húúú, 90%-os játékhoz adtuk a nevünket. Ha a szóban forgó TPS-címen egyedül fognak dolgozni rányaltak, mert a kedves kritikusok csak az Infiity Ward név láttán hajlandóak szemrebbenés nélkül 9 pontokat dobálni.

http://chzmemebase.files.wordpress.com/2011/12/internet-memes-bill-oreilly-didnt-not-change-enough.jpg
3.
3.
FekaFOB
Az jobban érdekel, hogy a Raven min ügyködik jelenleg. Lesz saját játékuk a közeljövőben?
2.
2.
gorezalan
wow micsoda hir! ha mar most ezt lehet tudni biztosra, akkor kb van meg 2-3 honapja a cod fanoknak, h ujra osszegyujtsenek egy 12000 ft-ot, es megvegyek a megjeleno ctrl+c - ctrl+v call of dutyt!! hajra, huzzatok bele!!
1.
1.
ribizly
Én azt üzenem Nekik, hogy inkább valami mást csináljanak új CoD helyett... Vagy ha már annyira CoD-ot akarnak fejleszteni, akkor inkább figyeljenek már csak egy percre oda, hogy a rajongók mit is szeretnének (pl. nagyobb FOV-ot), mert ezzel a jelenlegi munkájukkal nálam most elásták magukat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...