Nemcsak a sajtó, de a játékosok körében is népszerű a bámulatos hangulatot és látványt ígérő Bastion, a fejlesztők jelentése szerint több mint 500 ezer példányt adtak el a letölthető játékból, ami egyébként csaknem hatvan különböző díjat kapott az egyes szaklapoktól.
A Bastion nekünk is nagyon tetszett, 9 pontot kapott Ca$htől, aki a játék alapötletének, atmoszférájának, grafikájának és zenéjének is elismeréssel adózott, s csak apróbb pontokon tudott belekötni a Supergiant Games játékába.
A csapat a saját weboldalán jelentette be, hogy a Bastion a sajtó és a játékosok körében egyaránt népszerű: a PC-n és Xbox 360-on napvilágott látott letölthető programból 500 ezer példányt adtak el, amiben jócskán közrejátszott az is, hogy az év végén a Steamen és az Xbox Live-on is akciósan lehetett megvásárolni a játékot. A Bastion ráadásul több mint 60 díjat zsebelt be a legnagyobb sajtóorgánumoktól, a legjobb címek közé sorolta a Wired, az IGN, a GameSpot és a Game Informer is többek között.
(Összehasonlításképp például a Torchlight-al amit szintén a monotonitása miatt szoktak leginkább korholni ez nem fogott meg egyáltalán, azt meg már kétszer vittem végig...)
Majd ha elkészül a magyarítás nyomom is ezerrel!Eddig csak belenéztem milyen is (steam-es acsi végett)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.