Keen az IGN-nek adott interjújában kifejtette, hogy a játékosok cselekedetei érzékelhető hatást gyakorolnak majd a környezetre - bár részletesen nem ment bele a dolgokba, azt azonban leszögezte, hogy egyfajta visszajelzést kapunk majd a szigettől, attól függően, hogy miként cselekszünk.
A Far Cry 2 hiába volt sandbox játék, csomó határvonal szegélyezte, voltak olyan részei, amit nem tudtak teljesen reálisan kidolgozni. Gondoljunk csak az aprócska szavannára, ám még így is el tudtunk benne veszni. A folytatásban minden máshogy lesz, a felfedezésnek nagy szerepe lesz, nem csupán egyirányú játékkal lesz dolgunk. Nem sok értelme lenne szabadon tengődni az egész dzsungelben, ha nem kapnánk vissza semmit a világtól. Érdemes lesz körülnézni mindenhol, mielőtt a küldetésben szereplő új helyszínre ellátogatunk.
Bizonyos tételek összegyűjtéséért külön jutalom jár majd, hasonlóan a Far Cry 2 gyémántjaihoz. Azt szeretnék éreztetni, hogy ahogy haladunk előre a világban, számos lehetőség hull a nyakunkba. Nemcsak fegyverekről és lőszerről szól az egész, hasznos növényeket szerezhetünk, állatokra vadászhatunk, s persze pénz után is kutakodhatunk. A küldetés csupán egy dolog a sok közül.
Szóval nem érdemes gyorsan végigszaladni a Far Cry 3-on, érdemes elidőzni a részletekben a finom zsákmány fejében. A játék szeptemberben jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.
A képeket nézegetve, elég Crysis 1-re hajaz a grafika. Ami nem is baj, mert az
még mindig üt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.