Portal 2 - négymillió kelt el, itt az új DLC

  • Írta: zoenn
  • 2012. május 9.
  • Hír
Link másolása
A Valve bejelentette, hogy a PC-s és konzolos verziókból együttesen négymillió példányban kelt el a Portal 2 a tavalyi megjelenése óta. A remek adatokat David Sawyer pályatervező osztotta meg a nagyközönséggel. Elérhető a pályaszerkesztő DLC is, Half-Life-ra utaló jelekkel.

A Valve örömmel jelentette be, hogy a Portal 2-ből összesen több, mint 4 millió példány talált gazdára - beleértve a konzolos és a PC-s változatokat. A sorozat immáron elérte a nyolc milliós álomhatárt is, így az első rész is hasonló darabszámmal büszkélkedhet, mint a folytatás - igaz ez utóbbi esetben nem vették figyelembe a steames eladásokat. Azzal pedig még nagyobbra hízna ez a szám, hiszen több esetben ingyenes akció keretében is hozzá lehetett jutni.

Az ingyenes bővítmény, a Perpetual Testing már elérhető a Steamen, PC-re és Macre. A csomag lehetővé teszi a játékosok számára, hogy ingame feladványokat és pályákat kreáljanak kedvencükhöz, amiket aztán a Steam Workshop segítségével a nagyközönség elé tárjanak.

Több rajongó figyelmes lett arra, hogy az új DLC-ben számos easter egg utal a Half-Life-ra. A hangfájlokról a beszédes nevű Blappeture Mesa fansite regél nekünk.

9.
9.
Extol
Steamon leárazás van 66%-al ami azt jelenti hogy 1700 FT-ért lehet hozzájutni digitálisan!!!!
7.
7.
p3ti
Valahogy nagyon bírtam a 2. részt , portal mindig kicsit más kaput nyit a játék világába , de ez vonatkozik a half lifera is :)
6.
6.
szcsaba1994
"Csak" annyi eladása lett, mint a Minecraftnak, vagy még kevesebb.
A játék meg nagyon jó,remélem hamarosan akciós lesz steamen :)
5.
5.
fészpalm
Most Steamen Midweek Madnessben 5,09€ a játék.
3.
3.
Kocsis92
sőt, ha hozzávesszük, hogy az egy az orange boxal jött ki, akkor mégszebb ez a 4 millió
2.
2.
LtGlove
A Valve-ban még van jóérzés. Követendő példa kéne legyen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...