Az E3 egyik meglepetése az volt, hogy az Electronic Arts a sajtókonferenciáján bejelentette: nála vannak a UFC jogai, mostantól csak ő csinálhat verekedős játékot a népszerű MMA-s szervezet nevével. Mint utóbb kiderült, a THQ anyagi okokból adott túl a címen némi készpénzért, mi csak azt nem értettük, hogy a pénzügyi bajban lévő cég miért pont az egyik legnépszerűbb sorozatát adja el?
Nos, mint Michael Pachter elemző THQ-s forrásokra hivatkozva elmondta, azért, mert a UFC minden előzetes kommunikáció ellenére sem tejelt olyan jól, mint azt hihettük. A UFC Undisputed 3 ugyan idén februárban a harmadik legkeresettebb játék volt Amerikában, és a kiadó is a "vártnál jobb" eladásokról számolt be, azonban végső soron a cím mégsem hozta az elvárásokat: a THQ úgy tervezte, legalább 2 millió példányt ad el a játékból, végül ez nem jött össze. Az előző rész, a UFC Undisputed 2010 szintén megbukott.
A THQ-nak tehát tulajdonképpen kapóra jött, hogy eladhatja a címet, ezzel leépítette a San Diego-i stúdióját is. A kiadónál jelenleg átszervezések zajlanak az üzleti gondokból való kilábalásra, ennek jegyében a free-to play és a next-gen játékok mellett a cég rááll az olyan tripla A-s címek fejlesztésére, amik a szokásosnál kevesebb költséget emésztenek fel.
Ilyen lesz a South Park szerepjáték is, ez esetben a játék grafikája az, ami megengedi a cégnek, hogy spóroljon - az Obsidian játékától szintén 2 millió eladott példányt várnak egyébként.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.