Shepard nem szerepel a Mass Effect 4-ben

  • Írta: InGen
  • 2012. október 20.
  • Hír
Link másolása
A BioWare többször is hangoztatta, hogy a Mass Effect-trilógiát lezártnak tekinti a stúdió, és bármit is csinálnak ebben a világban a jövőben, abban nem lesz része Shepard kapitánynak. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy már viszonylag nyíltan beszélnek a folytatásról.

Fabrice Condominas nyilatkozott a BioWare Montreal csapatából azzal kapcsolatban, mi várható a Mass Effect jövőjében. Az úriember úgy véli, sosem tartották kifejezetten titokban, hogy még van dolguk a Mass Effect-univerzumban, ami egy igen-igen tágas világ, sok-sok különböző ütős történeti lehetőséggel. Egyelőre azonban még azt sem döntötték el, hogy a világ idővonalán belül hol és mikor is játszódik majd a következő rész.

Arról mindenesetre Condominas biztosított mindenkit, hogy nem akarják még egyszer elsütni Shepard kapitány karakterét, a keményarc katonát. Szóval bármit is csinálnak, a főszereplő és az egész körítés erősen más hangulatú lesz. Ettől persze még nincs kizárva, hogy egy, már ismert szereplő kerül középpontba, azonban valószínűbbnek tűnik, hogy teljesen új felhozatalt kapunk majd. Egy azonban biztos: Shepard története, és ezzel a trilógia végleg lezárult.

54.
54.
Nekem tetszett a vége,az meg,hogy kivel fogunk menni nekem teljesen mindegy hogyha maga a játék és a történet jó.
53.
53.
arnold123456789
Én nekem a 3-vége sem tetszett! El baszták a trilogi-át!!! A Mass Effect 4-pedig csak 1 eröltetett fos lesz,én tuti nem fogom végig nyomni ezt a szemetet!
52.
52.
leviske
#51: A nyilak közt "SPOILER" felírat volt, nem tudom miért tűnt el, van ilyen kód?
51.
51.
leviske
#50: <<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>
Ha kellőképp elhúzzák a játszódás időpontját, teljesen mind1 lesz Shepard összes döntése. A reaper-ök, ha egy ideig maradnak is, idővel csak kivonulnának a civilizációból, az organikus&szintetikus lények közti konfliktus ígyis-úgyis a szintézisbe torkollik, a kroganoknak vagy ereje vagy oka nem lesz hőbörögni, a quarian-oknak és a geth-eknek semmi oka nincs Ranoch-ról eljönni pár ezer évig, 1-1 meg kimaradhatott az összetűzésből.

Az eddigi BioWare-es tapasztalataimból erre tudok következtetni. Semmilyen döntést nem hoztunk a 3 végén, ami számítana és ne lehetne azt szóban letudni. Az alternatív véget választók meg nyilván az univerzumot nyírták ki, lazán megléphető, hogy Ők nem folytathatják mentésből.
50.
50.
Morv
Kapitány, Parancsnok, Klánvezér, Tökmindegy. Shepard. :)

SPOILER
Én nem szívesen játszanék a már megismert karakterek egyikével sem. Mert azok már készen vannak. Ha valamelyikük történetét kell végigjátszani az azért nem jó, mert nem dönthetünk, és ismerjük a történet végét. Kasztot sem választhatunk mert az már meghatározott. És egyébként is furcsa lenne valamelyiküket az ő már megismert személyiségével, moráljával, attitűdjével irányítani.
A protiánok világát megeleveníteni érdekes lehet, de kevésbé lehet beleélni magunkat, ha nincs benne ember. És nem tudunk ott sem változtatni a történeten.
Alapvetően ez egy szerepjáték, ezért örvendetes lenne, ha megtartanák benne a döntések lehetőségét.

Érdekes lehet viszont egy párhuzamosan működő főhőst irányítani, aki nem kerül a középpontba, mint Shepard. Olyasmire gondolok itt, mint amit Jacob és Miranda tett, hogy megakadályozzák, hogy a bataraianok biofegyvert vessenek be a Citadel ellen. Lehetnénk mondjuk Corsair-ek, mint Jacob volt. Ez annyiban előnyös, hogy az univerzum és szinte minden ismerős, csak egy másik megvilágításból lehetne látni a Shepard történetet. És Jakob még csapattag is lehetne. :)

A másik, hogy onnan folytatják, hogy a harmadik rész végén Shepard mielőtt felérne a Citadelre és beszélne a Catalyst-tel, Harbinger találatának következtében meghalna (és a harmadik rész összes bejejezése csak egy álom-illúzió lenne), és egy ott rohamozó zöldfülő katonát irányítanák. Hogy hogy végződe a csata, vagy mi lenne, nem tudom, de így legalább folytatást lehetne csinálni attól függetlenül, hogy döntöttünk a végén.


47.
47.
drat576
#46: Spoiler:
a játékoson múlik (galactic readiness + war assets)
46.
46.
JBoy
Nem is halt meg trololo
45.
45.
drat576
#44: ja tényleg vannak olyanok is, sry my bad :))
44.
44.
drat576
#43: a spoiler mióta lökhárító? ^^
43.
43.
koffein
#42: Ezt ugye tudod hogy paraszt komment annak fényében, hogy van akik még nem játszották végig mert várnak a magyarításra?!? Legalább írnád oda hogy hátsó lökharító
42.
42.
Ghost16
Érdekes is lenne miután meghalt a 3 ba
41.
41.
ReniJo
#34: Nekem Garrus volt az abszolút favorit, nem is mondtam, hogy Vega volt az istenkirály számomra. :)) Rajta kívül még imádtam Kaidan-t, Mordin-t és Thane-t. Jokeren sokat nevettem, bírtam a búráját, Jack stílusa is megfogott és talán ennyi. Nem nagyon varázsoltak el a többiek. Még talán Grunt az, akit csíptem. De én szinte mindig Garrus-t és Kaidan-t vittem magammal. (Ha Kaidan nem volt elérhető, akkor épp aki nem idegesített. Lányokat pl. csak ha muszáj volt. xD
40.
40.
ReniJo
#33: Igen, tudom, hogy az animében engedik szabadjára a történetét, várom is, mivel kíváncsi vagyok. :D
Nekem nem számít, ki kapja a következő játékot, nekem Vega is megfelelne, azt sem bánom, hogy nem lesz benne Shepard, mert már tényleg lejárt a csillaga így 3 játék után. Félreértés ne essék, imádtam a karakterét, de vérfrissítésre szorul a sorozat. :)
39.
39.
drat576
#36: a karaoke partyn biztos hamisan adta elő Kóbor Janit ^^
38.
38.
drat576
#34: az én kedvenceim: Tali, Garrus, Mordin, Thane, Joker
37.
37.
Giggsy
#36: A FÉL Omegát? :))
36.
36.
savior10
#35: Ja vagy akár azt ahogyan magára haragította a fél Omegát.
35.
35.
Giggsy
#34: Ha lenne Garrus eredettörténet, láthatnánk azt a híres bunyóját a katonatársával, ami után igen kellemes módon vezették le a feszültséget :))
34.
34.
Sanyeszpaloc$
32# én szivből rüheltem vegàt, lehet mert hús evő vagyok de az én kedvenc szereplőim: grunt,wrex,legion,javik,kaiden,thane,samara,liara,mordin na meg a best garrus. Inkább egy garrus story jobb lenne mert neki is vanak híres kalandjai amik izgalmasak és mindenkinek tetszene sztem, bár azért amit a 3# irt még mindig jobban hangzík a javik és a régi fajakból lévő csapat amivel én mindenkép játszanék
33.
33.
BryceHUN
#32: Vega "összetettségét" majd az animében fogják kivesézni. Nem rossz karakter, de külön játékot ne kapjon.
32.
32.
ReniJo
Én pl. azt olvastam Mass Effect wiki-n, hogy James Vega karakterével vannak még terveik, mivel nagyon összetett és a 3-ban nem tudott kibontakozni. Ez ugyebár egyértelmű, hiszen nem ő volt a főszereplő. Én személy szerint örülnék neki, ha Vega középpontba kerülne. :D Bírtam a tagot, épp ezért nem értem miért kritizálják mások. :)
31.
31.
lolman598
30.
30.
Lacee.
Jó lenne például egy olyan folytatás amiben Shepard gyerekével kell menni és mivel volt lehetőség különböző fajokkal lefeküdni, meg lehetne oldani, hogy akár idegen fajjal is mehess.
Az rendben van,hogy Shepard sztorijának vége, nem volt akkora karakter,hogy ne működjön nélküle, mivel rajtad múlt a személyisége és még a kinézete is.Inkább a megismert csapattársak fognak hiányozni.Jó karakterek voltak és szerethetőek.Ezért is lenne jó például az ötletem, mert így még találkozhatnánk velük.
29.
29.
MrBrooks
Egyik szemem sír, a másik üveg. :)
Én nagy fanja vagyok a szériának, Isten igazából az elmúlt hónapokban jobbára csak ezzel játszottam, noha ugyan 3 kitoltam már.. :D Én is osztom azt a véleményt miszerint jobb Shepard-öt békében nyugodni. (itt sír a szemem) De van még bőven potenciál az univerzumban. (vagy galaxisban!? :D ) Mindenesetre azt azért megkérdőjelezem lesz-e akkora epicness a cucc mint a trilógia.. És most, hogy végiggondolom mit is írok, rá kell jönnöm nem szeretem a spinoffokat, mint amikor megcsinálják a Star Wars wookie puzzle kitcen chef 4 returns stuffot, mondván majd az SW név eladja. Remélem nem jutunk oda a ME-el, de sajnos az EA-ben benne van a potenciál, hogy megteszi. :(

ui: Egy Mass Effect MMO az viszont....... :O
28.
28.
sunstreaker
egy hajó kapitánya lehet akár egy hadnagy is..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...