A Digital Trends a Rockstar North elnökével, Leslie Benziesszel készített interjút, amiben két érdekes információ is elhangzott.
Egyfelől Benzies elárulta, hogy a Rockstar hosszútávon egyetlen nagy világban egyesítené a GTA-sorozat városait. A Digital Trends arról érdeklődött, mikor térhet vissza Vice City: "Természetesen majd valamikor szeretnénk egy nagy világot, ami az összes városunkat tartalmazza, majd hagyni a játékosokat, hogy szabadon repülhessenek közöttük, újra megnézzék a kedvenc területeiket, ilyen értelemben pedig Vice City újraértelmezése is érdekes lehet."
Másrészt a mobilos fejlesztésekről is szó esett, ami a Vice City iOS-es és androidos megjelenése után aktuálisabb, mint valaha: "A mobiltechnológia teljesítménye rendkívül gyorsan fejlődik, nehéz elképzelni milyen mobiljátékokat jelentethetünk meg az elkövetkező években. Hogy ezek meglévő játékok újrahasznosított változatai vagy vadonatúj címek lesznek-e, nem tudom megmondani, de ha megnézed a Chinatown Warst, láthatod, mindig a kihívást keressük, hogy az új technológiák mentén tervezzünk játékokat, miközben a legtöbb adott funkciót is kihasználjuk, és nem csak a számítási teljesítményt."
egyébként én új vagyok
Egyébként remélem megérjük még azt amikor már az egész világot belehet járni egy GTA-ban, de erre még valószínűleg várni kell jópár évet..:)
Tény, hogy a Sebhelyesarcú téma verhetetlen, de azért volt ez az Miamiban. Ott van a CSI Miami, A specialista, Bad Boys, Miami Vice stb. Sőt tele van a város bandákkal. Vagy nyáron cikkeztek a Miami kannibálról is. Szóval bőven lehetne bűnözni ott is. :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.