Óriási siker a DOTA 2 már most, pedig a játék még mindig csak bétaként játszható. A Valve bejelentése szerint a MOBA-t ma már havi szinten hárommillió játékos nyúzza, akik eddig több mint 100 millió meccset játszottak le. "A DOTA 2 közössége gyönyörű virággá fejlődik" - áll a fejlesztőcég közleményében.
A Valve ráadásul duplán örülhet, az új DOTA ugyanis arra is képes, amire ma már csak nagyon kevés játék: nagy mértékben gyarapítja a Steam játékosbázisát, a DOTA 2-nek óriási szerepe volt abban többek között, mikor a Valve először mért 6 millió egyidejűleg bejelentkezett felhasználót a rendszerében. Mindez persze aligha meglepő, már tavaly májusban is látszott, hogy DOTA 2 sikere óriási lesz.
http://media.pcgamer.com/files/2012/09/Dota-2-review-2.jpg
Aki meg a feederek miatt sírna: A játéktörténelem egyike a Dota, vagy a MOBA-k úgy általában, amiknek a leg meredekebb, és hosszabb a betanulási fázisa. Azért mérgelődni, hogy néha kifog az ember valakit, aki több okból is bénázhat teljesen felesleges (lehet azért mert szimplán béna, vagy most próbál ki egy hőst először, vagy most próbálja az egész műfajt először stb...).
hangulatos egy játék lett, a versenyekről már nem is beszélve...
Csak ne lenne annyi feeder :)
Amúgy szívesen kipróbálnám a DOTA2-t szal ha valaki meglepne 1 meghívóval nagyon megköszönném.
szó se volt hogy ki kit majmol vagy a lolnak mennyi köze van a Dotahoz.. meg hát nem is érdekel ..csak volt szerencsém az 1. meg a 2. hoz is... és zárt béta ota inkább LoL -ozom :))
Imádom ezt az oldalt, annyi ***** jár ide ^^
Steam: bandi10000
Am. van vagy 13 meghívom ha kell valakinek priviben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.