A Take-Two a mobilplatformokra is beköltözne, a kiadó operatív igazgatója, Karl Slatoff egy konferencián azt mondta: a kiadó a hardcore címeit mindenképpen viszont szeretné látni az okostelefonokon és a tableteken.
A Take-Two mobilstratégiája a GTA III és a Vice City iOS-es és androidos portjával pörgött fel, Slatoff szerint egyértelműen jó ötlet volt átírni ezeket a játékokat, mert "tartalmasak, jól fogynak, és nem volt drága lefejleszteni őket, szóval jó hasznot hoznak".
"Ahogy a technológia fejlődik, mindenképpen megjelentetnénk a legtöbb fontosabb címünket az okostelefonokon és a tableteken, feltéve, hogy az adott platform tudja futtatni azt." Slatoff szerint a mobilpiac jelen állás szerint nem kannibalizálja a hardcore játékok és sorozatok forgalmát, a kiadó éppen ellenkezőleg arra számít, hogy gyarapítja majd azt.
Slatoff természetesen azt is leszögezte: az sem kizárt, hogy a mobilos és konzolos játékokat különböző kísérő alkalmazásokkal integrálják, kössék majd össze.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.