Még egy Jimmy Fallon-videó, aztán becsszó, befejezzük. A legújabb szösszenet nem konkrét játékot mutat be, hanem egy vicces összeállítást arról, ahogy a játékosok az édesanyjukkal együtt ültek le a konzol elé.
Ha anyukáddal együtt játszol, valószínűleg nem érti majd, hogyan működik a kontroller, nem érti, miért alienek vannak a játékban virágok helyett, és bármennyire is ügyetlen, úgyis ő győz a végén. Jimmy Fallon showjába készült az alábbi felvétel, ahol arra kérték a műsor nézőit, rögzítsék, milyen volt az anyjukkal játszani.
"Ne szálljanak ki a kocsiból / *kontra / szálljanak át másik gépjárműbe"
xD
Még mindig nem értem mi a francnak kommentelek Magyarországról, meg március 15-ről egy ilyen videónál...
Az 200 éve volt, és azok a magyarok most okádnának tőlünk. Letagadnák azt is, hogy egyáltalán bármi közük van hozzánk... Ezt hidd el nekem.
Azóta a magyarok legalább kétszer súlyosan agymosva lettek, és a nemzeti öntudatunkat is teljesen eltiporták. Ami pedig 56 után maradt a népből, az egy meggyötört, megerőszakolt nemzet, amelyik már fél hallatni a hangját, általános a bizalmatlanság egymással szemben, az internet világa pedig egy erre még teljességgel felkészületlen nemzetnek szakadt a nyakába, amelyik 20 év alatt nem volt képes egy, a demokráciára akár csak nyomokban is hasonlító rendszert létrehozni az előzőből, inkább csak kicsiben másolja azt. Ami akkor államosítás volt, az ma a privatizáció maszkja alatt zajlik. Miután azonban vállalkozók a politikusaink, így úgyis belterjes az egész üzleti élet. Ugyanazon emberek között jár a pénz körbe-körbe.
Ez a joggal bizalmatlan és gyanakvó nép xenofób lett, előítélettel kezel mindent ami nem hazai, ami "kinti".
Képtelen az egyik ember a másik véleményét (akár ezzel kapcsolatban) végighallgatni, elolvasni, anélkül hogy arra végül ennyit reagálna: "Aha, szóval neked ez a véleményed. Én nem értek veled egyet, de elfogadom azt amit te gondolsz erről."
Ebből a fohyatékosságból fakad a felkészületlenségünk, az internet használatára való totális alkalmatlanságunk, hiszen vegyük az alaphelyzetet: Itt van nekünk Jimmy Fallon, a showman, sokak kedvence. Valóban jópofa videó ez, és az ilyenkor csak ritkábban frissülő GK-ra is sikerült így feltenni egy újabb, játékokhoz lazábban de kapcsolódó videócskát.
Jön a nép és beszólogat (immáron több videón keresztül) a GK-soknak, amiért ilyeneket tesznek fel az oldalra.
Van amivel én sem értek itt egyet, de ez aztán nem tartozik azon problémák közé. Könyörgöm, mit tegyenek ki? Ami game mostanában kijött, az le lett tesztelve, a hírek is jönnek, most a GK tényleg csak ennyit tehet az ügyben. Örüljön mindneki hogy frissül az oldal.
Mivel már megint minősíthetetlenül primitív idiótaként viselkedtek a hazai internetes közösség itt összegyűlt díszpéldányai, így ne lepődj meg azon ha páran értetlenkedve figyeljük a Jimmy személye kapcsán kirobbant fikaháborút. Jellemző hogy úgy hárítgatják a felelősséget, tologatják a xart jobbra-balra ebben az országban az emberek, hogy végül mindenki felelős most is, csak éppen az a pár humortalan gyökér nem aki nem bírta ki beszólogatás nélkül, mert neki nem szipatikus a csávó... De én veled ellentétben még ezt is elviselném, mert én tiszteletben tudom tartani azt is, aki egy ízléstelen barom állat.
Nem kattint ide, azt kész!
Bexarok nektek, komolyan mondom!
Jellemző egyébként ez is: idejössz te, mindkét oldalnak beszólsz mint überokos külső szemlélő, magáról a problémáról nem nyilatkozol saját véleményt, ergo állást nem foglalsz, csak a nézőpontokat és a kialakult "vitát" szapulod.
Ez egyébként a legnagyobb jóindulattal sem volt vita, mindössze megjegyzéseket tettünk, én meg levontam néhány távolra vezető következtetést. Ennyi.
Itt egy tök jó, vicces video ami persze, hogy kint van az oldalon elvégre gémelésről szól...de amit ti itt műveltek, hogy egy ilyen videónál is képesek vagytok vitázni, meg Magyarországot szapulni... szégyen....
Exinornak pedig annyit az összefogásról, hogy március 15-re emlékszel??? Az mi volt ha nem összefogás?
A video nagyon jó, remélem lesznek még hasonlók.
Én még emlékszem amikor anno karácsonyra megkaptuk öcsémmel a PS1ünket és apánkkal toltuk a Tekkent meg a Gran turismot. Tekken nagyon bejött neki Law volt a kedvence, GTben meg forgatta a kontrollert, mint a kormányt, vicces volt:)
Tök aranyos video, Fallon meg csak másodpercekig látható.
Nem értem azokat, akiknek semmi sem jó...
Valakinek ezt is kell, hiszen egyébként ez egy következmények nélküli ország.
Azért ne érezzük már magunkat jól egy percig sem.
Kevés nép tűr el ennyi seggfejséget önmagával szemben, s mit csinál?
Csak panaszkodik. Ha valaki fel mer szólalni az elnyomás ellen, teszem azt egy munkahelyen, és még el is ér önmagára vonatkozóan némi eredményt, azt meg egyesek irigyen kinézik maguknak.
Személyes tapasztalat...
Különösen fájó ez akkor, ha valaki egy full retardált igénytelen filmet magasztal, azt meg fikázza ami neked tetszik. Mivel te vagy az intelligensebb, így ráhagyod, de valahol legbelül érzed azt hogy ez nincs így rendjén.
Sajnos ez mind abból fakad, hogy durvára szar szülők a magyarok. (Tisztelet a kivételnek.)
Képtelenek a gyerekeiket megtanítani a legalapvetőbb dolgokra.
Nem az a baj ha valaki egy ízléstelen gyökér, mert Istenem, vannak ilyenek, de az nem frankó ha ezek akarják diktálni az értelmesebbjének hogy mi a jó.
Sajnos a beilleszkedési kényszer olykor sokakat tévútra visz, láttam már nagyon jó koponyákat a mocsárba süllyedni, csak hogy elfogadják az adott közösség tagjai...
Én azért azt mondom, hogy ha nem tetszik valakinek amit Jimmy csinál, NEM KELL NÉZNI.
Ennyi.
UI: Uborkaszerzon van faxom, túl vagyunk az E3 hírein is, ráadásul generációváltás előtt állunk, mit rakjanak ki szerencsétlen GK-s srácok?
Nem hogy örülne a nép hogy van frissítve a főoldal...
Tényleg úgy van ahogy a vízről írtad...
Komolyan, ha a szomjan halás határán van és vizet adsz neki, akkor is panaszkodik, hogy miért ilyen meleg a víz
Ennek a faszinak gyakorlatilag minden rádióműsorát lelőtte korábban az ORTT, mert az aktuális kormányt, politikusokat, a médiát meg celebecskéket oltogatta rendesen.
Néha túljátssza magát, de alapvetően messze a leghitelesebb közéleti figura manapság. A politikai nézeteivel pedig szerintem csak egyetérteni lehet.
UI: Egyébként meg:
http://puzser.postr.hu/post-010
Pl ilyen volt az mw3 kz shadow fall...
Ilyen showman féle v mi csak játékkal.
Többet én se tok róla :)
http://www.youtube.com/watch?v=rAGMQQefj38
xD
;)
Ha a hazai sztárocskáknak csak fele akkora forma lenne mint ez a csóka, én is éjjel-nappal a tévén csüngenék :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.