Újra a hírekben a kémkedési botrány, ráadásul ezúttal erősen játékos fókusszal: a New York Times és a Guardian Edward Snowden dokumentumaira hivatkozva írta azt, hogy az amerikai és a brit kormány 2008 óta kémkedik és gyűjt személyes adatokat különböző online játékokban és játékos szolgáltatásokban.
A hírek szerint a World of Warcraftban, a Second Life-ban és az Xbox Live-on is megfigyeléseket végeztek attól tartva, hogy a terroristák ezeket a programokat használják majd arra, hogy kommunikáljanak, pénzt mozgassanak egymás között és terveket szőjenek. A dolog pontosan úgy történt, ahogy elképzelitek: az ügynökök játékbeli karaktereket és hozzáféréseket készítettek, majd miután beléptek, információt gyűjtöttek mindenről, amiről csak lehetett. Az már nem derült ki, hogy volt-e bármilyen haszna ezeknek a próbálkozásoknak.
Azóta a Microsoft és a Blizzard is közleményt adott ki, amiben arról írnak: a megfigyelésekről nem volt tudomásuk, így ha valóban voltak ilyenek, azok az engedélyük nélkül történtek. Köszi, ArrowCross!
#27: Megfogalmaztad a lényeget, mindig is idealista voltam/vagyok/leszek, és igenis sajnálom, hogy kevés olyan ember van, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.
http://www.moovie.cc/online-filmek/v-mint-verbosszu-online
#13 Az első 20 oldal után meguntam. Szerintem nem nagy szám...
#14 Engem nem zavarna, se az, ha akkor néznének, amikor ahogy te is fogalmaztál "matyizok, döngetem az asszonyt stb".
#15 Bármikor hajlandó lennék feladni a szabadságomból nagyobb közjó/biztonságérzet érdekében. Inkább az a szomorú, hogy az emberek nagy része nem így gondolkodik :(.
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1475771_10151995660780845_524094070_n.jpg
Vigyázz!
Ha már ilyen beleéléssel lököd a rizsát a baromságaidról, legalább ne hívd már a földönkívülieket azonosítatlan repülő tárgynak.
#9: Ha szerinted ez jó ötlet, akkor nem tudom te min nőttél fel.. Mindenesetre van egy szép kis idézet egy amerikai úriembertől, amin érdemes lenne rágódnod. :)
"Those willing to give up liberty for security deserve niether and will lose both."
még szerencse, hogy odaírtad a végére, hogy saját vélemény, mert az gondolnánk, hogy másét írtad le :) a kifejezés, amit keresel az szerintem az, hogy "én így gondolom"
Amúgy meg a qva nénikéjüket figyeljék, föleg az amcsik. Utána meg majd furcsáljuk, hogy egy sima beszélgetésben megemlítjük a "rotakapa" szót, és másnap 15 féle katalógus érkezik, mindenféle mezögazdasági cégektöl, meg egy mail a farm sim 2054-röl. Pedig nem érdekel, de el ne higgye senki, hogy ezen adatok legalább egy része nem kerül vissza cserébe pl. a google-hoz.
Szóval óvatosan a nettel, telóval, stb. Mert itt nem a közbiztonság az elsödleges cél!
Persze ez Különvélemény! ;-)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.