Még több infó az Overwatchról

  • Írta: zoenn
  • 2014. november 12.
  • Hír
Link másolása
Miután a hétvégi BlizzConon bejelentették a Blizzard első kompetitív shooterét, számos kérdés fogalmazódott meg a játékosokban. A fejlesztők néhányat meg is válaszoltak, így már némileg tisztábban látjuk az Overwatchot.

Noha a fejlesztés még korai stádiumban van, néhány konkrétumot azért megosztott velünk a Blizzard a leleplezés óta. A Kotaku mikrofonvégre kapta az Overwatch direktorát, Jeff Kaplant, aki megerősítette, hogy a játék teljesen az online szekcióra épül, magyarán single player kampányt nem tartalmaz majd.

Már csak azért sem, mert a karakterek kizárólag együttműködve lehetnek sikeresek, szólóban nem teljesítenének jól. Ha mondjuk a support kasztot képviselő Mercyt kiragadnák, arról szólna a kampány, hogy másoknak kell segíteni, ami hosszú távon unalmas lenne.

Azért a történetmeséléssel nem áll hadilábon az Overwatch, hiszen a karakterek párbeszédeiből derül majd fény a háttértörténet részleteire, illetve a szereplők között is érdekes kapcsolatokat fedezhetünk fel. A pályák történetével is megismerkedhetünk majd, de csak a játékon kívül foglalkozik velük a Blizzard.

Kaplanék hosszú távra terveznek az univerzummal, idővel új karakterekkel bővülhet a felhozatal, de nem kell arra gondolni, hogy a MOBA-khoz hasonlóan, akár 800 hős is szerepelni fog az Overwatchban.

Amikor az üzleti modell szóba került, a fejlesztő még nem tudott konkrétumokkal szolgálni. Arra sincs határozott válasz, hogy a játék free-to-play lesz-e. Annyi biztos, hogy a mikrotranzakciókkal megvásárolható kiegészítők csupán kozmetikai jellegűek, a fizetőképes játékosok nem jutnak tisztességtelen előnyhöz.

Az Overwatch bétatesztje 2015 folyamán veszi kezdetét. A kipróbálható verzióban több tartalom lesz, mint a hétvégén bemutatott buildben.

11.
11.
koffein
#10: Rossz hírre kattintottam. Bocs. xd
10.
10.
koffein
Lightning nem is mosolyog soha. Honnan van a cikknek a kisképe?
9.
9.
Yetikoma
#7: Heartstone nál is ezt mondták és így is van. Én tök jó paklikat rakok össze ingyen. Az az összegyüjtöttem vagy 1000 aranyat de az meg ment magától az elején. Tényleg nem kell fizetni ha versenyképes akarsz maradni akkor sem.
8.
8.
nomcsa
Szerintem abban fog kimerülni, mint a LoL vagy Dota, kinézeteket vásárolhatsz, de érdemi elônyt nem. Náluk bejött, mivel nincs pénzzel vásárolható elôny, többen fogják járszani, az pedig akarva akaratlanul is a játékos eszébe juttatja, hogy vásároljon skineket, már csak gizdulás miatt is.
7.
7.
#5: Én is így érteném, de teljesen ugyanezt mondták a példának felhozott Blacklight esetében is, és mivel azzal játszom, látom a shopban hogy adott páncélok igenis erősebbek, jobbak, gyorsabban töltesz újra, stb. Nem őrületesen számottevően, de azért számít, így amiket vettem, azokkal azért jobb lehetek.
6.
6.
Adamknight
#5: erősségét* javítás gombot kérünk! :(
5.
5.
Adamknight
#4: A kozmetikumok tudtommal, csak olyan kiegészítőket jelentenek, amik megváltoztatják egy karakter kinézetét, de a statjait/képességeinek erősségeit nem. Más szóval, ha fizetsz sem leszel erősebb max "menőbben" fogsz kinézni.

Legalább is én így értettem, de javítsatok ki ha tévedek.
4.
4.
Hát ha lesz fizetős része, akkor az mindenképpen előnyhöz juttatja a fizetőképes játékosokat, ez egyszerűen ultra biztos. A Blacklight-ban PS4-en sem "kell" fizetni azért, hogy játssz és hogy jól menjen, de azért igenis ajánlatos egy pár ezret kifizetni a z coinra, hogy ne kelljen folyton kikölcsönözgetned a jobb páncélt meg a gyorsabb fegyókat...az mondjuk jó benne, hogy tényleg nem 10 ezrekről van szó, én kétszer vettem hozzá 500 coint, kb 3000 Ft értékben és azzal tényleg el lehet lenni, fegyver, sisak, páncél, másodlagos fegyó és még valami szar színező akármi is kijött belőle :)
3.
3.
Yetikoma
Nagyon jól összerakták hangulata nagyon megfogott. Jó lenne ha egy karakternek lenne férfi nő típusa , de persze az nem lenne történetileg tartható.
2.
2.
nomcsa
#1: Will Blizzard add more heroes over time, League of Legends-style?—Sounds like that's the plan. "Yeah, [that's something we want to do]," said Kaplan. "We kind of see this as an infinitely expandable universe. Now I doubt it'll have, like, 800 heroes.
Ha nehéz eldönteni, hogy melyik forrás írja jól, érdemes olyankor megnézni az eredeti interjút.
1.
1.
Joker606
Úgy látjuk, hogy ez egy végtelenségig bővíthető univerzum. Valószínűleg nem lesz 800 hős a játékban, de az biztos, hogy rengeteg ötletünk van a jövőre nézve.”
- by GameStar

Nem kétséges, hogy a MOBA-khoz hasonlóan, akár 800 hős is szerepelni fog az Overwatchban. -by Gamekapocs.

Akkor most kinek higyjek?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...