A játék során Aonuma és Miyamoto kitérnek néhány érdekességre az új résszel kapcsolatban, megmutatják nekünk a nyitott világ térképét, ami az eddigiek alapján hatalmasnak tűnik.
A látótávolság óriási, és nem is céltalan: amit látunk, oda eljuthatunk, nemcsak a térképen jelölhetünk ki magunknak úti célt, hanem úgy is megtehetjük ezt, hogy belső nézetre váltunk Linkkel. Aonuma szerint ezen kívül egy sor apróságra is odafigyeltek, például arra is, hogy amikor Eponán lovagolunk az erdőben, akkor ne kelljen a fákat kerülgetnünk, derék paripánk mindent automatikusan kikerül majd.
Aonuma megerősítette, hogy a játék biztosan megjelenik jövőre, de azt is megtudtuk - ezt már Miyamotótól -, hogy az új Star Foxra sem kell sokat várni: ez is megérkezik 2015-ben, sőt, ha minden igaz, még az új Zelda előtt játszhatunk vele.
#1 Ízlések és pofonok, érdemes kipróbálni valamelyiket :D
Azért nem rossz hogy már 7 részét végigjátszottam 7 különböző platformon :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.