Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megszállta a Hunyadi teret, s kipakolta a Konzolok Szervize raktárkészletét. Jelentős mennyiségű PlayStation 4-et és Xbox One-t pakoltak fel a teherautókra, s bár akkor még nem lehetett tudni, mi áll az ügy hátterében, mostanra körvonalazódni látszik, miért is vonult ki a NAV.
Az Index ugyanis arról ír, hogy a NAV egy közel kétmilliárd forintos áfacsalással vádolható bűnbandára csapott le, ami a jelek szerint a fővárosban működött, de közben több megyében is jelen volt, így az akció során öt különböző megyében csaptak le az ellenőrök.
A NAV oldalán olvasható közlemény szerint a következő módszerrel csalták el az áfát a bűnözők:
"A gyanú szerint az elkövetők az árut egy külföldi cég nevében közösségi beszerzésként belföldi nagykereskedőktől szerezték be számlával, nettó áron. Az így beszerzett termékek kisebb részét szabályosan értékesítették, azonban nagyobb részét a szlovák cég papíron fiktív cégeknek adta tovább. Ezek a „bukócégek” a nettó áron vásárolt áruk után állítottak ki áfás számlát, mintha azt megfizették volna, majd a termékeket webáruházaknak és vidéki kisboltoknak értékesítették."
A lefoglalt konzolok értéke eléri a 67 millió forintot.
És újra:
https://www.youtube.com/watch?v=jWMNMt1RO6I
https://www.youtube.com/watch?v=4CZSrUIdfg0
Az megoldást az ilyen emberektől kell várni, mint Jacque Fresco és nem a bugris politikusoktól, akik a pénzügyeken kívül nem sok mindenhez értenek. Amíg a pénzt használjuk a javak elosztására, addig a bűnözés burjánzani fog a társadalom minden rétegében!
A korrupció felszámolása meg bitang nehéz dolog. Sokszor a pénz beszél kutya ugat, érdekek ütköznek érdekekkel, sajnos erről rengeteget lehetne beszélni.
A másik: Az ügyünk úgymond Amerikával eléggé bonyolult, igen nagy látnoki képesség kell ahhoz, hogy valaki ezt innen a gép mögül tutira vegye, ezért maradnak a találgatások.
Nem tartozom a politikai elithez, jelenleg nem vagyok politikus, de van politikai múltam, nem is kevés (nem a parlamentben ültem, de célom!).
Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de Kertésznek lehet mégis igaza volt, ez egy genetikusan alattvaló nemzet. Azt szereti, ha lopnak tőle. Minél többen annál jobb...
Tudod : "Ne lopj! az allam nemturi a konkurenciat!"
DDD
Főleg, hogy ők köszönik szépen jól vannak és nyitva.
Lehet szidni a mostani sleppet (sőt kell is) de mégis mi lenne jó? Az előző? Ők jelenleg börtönben vannak, akik meg maradtak hát :D Vagy esetleg szavazzak az orosz kémpártra a jobb szélen :D
Ugyan már srácok, na és miért nem emelkedik ki valaki a tömegből akkor és áll az élére a népnek, ja mert senki sem fedhetetlen, amúgy meg odakerülve ti is lopnátok, ahogy szerintem itt a fórumon is kb. mindenkinek megvannak a maga kis mocskos dolgai.
Konzolok szervize lopott, csalt, hazudott, megkárosított minket is, most őket elérték, könnycseppjeim azóta is hullanak, szegény ártatlan bűnözők kénytelenek szarul élni abból, amit eddig összeloptak (nyilván éhezés lesz). Az hogy felfelé meg mi van, az ami eddig is volt, ami most is van és mindig is lesz. Ez nem menti fel a többi bűnözőt, vagy jobb lenne a szabad a lopás rendszere? :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.