A hét közepén derült ki, hogy elég sokat kell majd fizetni a Batman: Arkham Knight szezonbérletéért, ráadásul nem sok részletet tudtunk meg róla. A Warner most megosztotta, milyen DLC-k kapnak majd helyet a csomagban.
Sok kritika érte a sajtó és a rajongók részéről is Batman: Arkham Knight szezonbérletét, mivel sokallták érte a 40 eurós árat. Az áron kívül nem sok információt osztottak meg a csomagról, így sok rajongó zsákbamacskának érezte a vételt.
A Warner látva a felháborodást úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, milyen extra tartalmakat kapnak azok, akik leszurkolják a 40 eurót a szezonbérletért, íme:
- Batgirl: A Matter of Family - egy előzménytörténet, melyben a szériában első alkalommal Batgirlt is irányíthatjuk. A DLC-ben egy új helyszín is helyet kapott, fent pedig egy képet is megnézhettek a hölgyről.
- The Season of Infamy - sztori DLC, melyben Batmant irányíthatjuk. Új főellenfelek, küldetések és játékmechanikai elemek is lesznek.
- Gotham City Stories - Batman szövetségeseit irányíthatjuk majd, akik saját sztoriszálakat és küldetéseket kaptak.
- Legendary Batmobiles with Themed Tracks - ahogy a címből is sejthető, ebben a csomagban a Batmobilok kapták a főszerepet. Batman ikonikus járgányai közül többet is kipróbálhatunk majd. A száguldáshoz több pálya is került a csomagba.
- Crimefighter Challenge Maps - egyedi pályák lesznek ebben a DLC-ben, melyeken különféle kihívásokat teljesíthetünk majd Batmannel és a többi karakterrel.
- Character Skins - a cím itt is magáért beszél: a játékban szereplő karakterek extra skinjeit tartalmazza a csomag.
A Batman: Arkham Knight június 23-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
De nincs értelme előre elítélni olyan DLC-ket, amik még meg sem jelentek. :-) Majd meglátjuk, mit ad pluszba a Batman-hoz a DLC, a rajongók gondolom megveszik, a többiek meg a youtube/tesztek és vélemények alapján eldöntik.
:)
Szívből gyűlöltem a Borderlands szériát, de amit az egyhez is adtak, majdnem még egyszer annyi. Két kieget toltam csak ki belőle, az plusz tíz óra volt.
És itt azért egy multis címről beszélünk, ahol érthetőbb a tartalom növelése időnként.
Ha minden olyan lenne, mint annak a DLC-i akkor egy szavam se lenne.
De mikor adnak 4 pályát, ahol még szétcsaphatom betmehnnel a rossz fiúkat .... Na az pofátlan.
Ez a Dead or Alive-os érdekes dolog. Kiderül miért vannak manapság ekkora javítások. Kösz az infókat, felkeltette az érdeklődésemet hisz ilyenre még nem is gondoltam.
Ahol a DLC nagyon lehúzásnak tűnt kezdettől fogva, az Evolve. Ott éreztem azt, hogy mintha már kicsit zsarolás-szaga lenne: ha egyedi huntert akarsz, fizesd meg. Az új CoD-ban is vannak fizetős felszerelések, de ott legalább bőségesen kapsz ingyen is a játékon belül, ahogy haladsz előre, így nincs meg ez az érzelmi nyomás, ráadásul megnézheted az adott szettet a karakteren, eldöntheted, megér-e párszáz forintot, hogy unlockold.
Amúgy sokszor az unlock is úgy működik, hogy maga a content nincs a játékban, hanem egy patch-el később tolják bele, ezért tűnik úgy, hogy a DLC már csak feloldja a tartalmat. Pl. a Dead or Alive-ban a costume catalog tartalmazza a ruhákat, így ott maga a vásárolható DLC "csak" 100 kB, mert maga a ruha a 60-70 MB-s ingyenes catalog-ban van.
Szóval előfordul, hogy egy játékon belül már kezdettől "megágyaznak" a DLC-nek, de maga a tartalom egy 2-3 GB-s patch formájában kúszik fel, így a később megvett DLC valóban csak egy unlocker, de nem kezdettől fogva a végleges formájában létező tartalmat tesz hozzáférhetővé.
A baj ott kezdődik, hogy a DLC ipar már átláthatatlan, én már nem tudok kiigazodni a több száz pack között.
Az ára manapság sajnos mindennek megvan, egyre többen élünk a világban és egyre nagyobb az a réteg amelyik egyre többet akar.
Szerintem a DLC-k kezdettől a játék részének vannak tervezve, hiszen házon belül pontosan kell kontrollálniuk, hogy mi történik. Szóval a kritika jogos, hogy ezek "kivagdosott részek", de ha nem lenne a DLC modell, akkor ugyanezek a részek valószínűleg el sem készülnének.
Annak idején, amikor Stephen King megírta a Végítéletet, a kiadó visszaküldte a kéziratot azzal, hogy húzzon ki belőle, mert ebben a terjedelemben nem jelenteti meg. Jóval később King kiadta a "rendezői változatot", ami már tartalmazta ezeket a korábban kivágott részeket is. Nyilván a DLC modellt is üzleti megfontolások diktálják, néha nehéz megmondani, mi a lehúzás és mi nem.
De pl. ott a Mass Effect. Az első rész végigjátszása 15-20 óra, vagy maximum 30, de akkor mindenhová benéztél. És ez még épp a DLC-éra előtti játék. Ugyanakkor a harmadik Mass Effect már a kiegészítők nélkül is simán több, mint 40 óra, ha elszőrözöl vele, és ebben nincs benne a multi, amivel tényleg bármennyit elvagy, mert nagyon jól sikerült. Lehúzás lenne a tucatnyi kiegészítő a ME 3-hoz? Szerintem abszolút nem, mert az alapjáték is jóval gazdagabb, mint az első rész volt. És mégis, a ME 3 a DLC-kkel válik teljessé, úgy a leggazdagabb az élmény. Sajnos megvan az ára ennek is.
Érdemes megnézni egy-egy játék achievement-jeinek a statisztikáját. Chapter1 achit megszerezte 87 %, Chapter2-t már csak 76... és így tovább, még a legkomolyabb címeknél is. Ha ki is platináztad, a legfelső 3 %-ban vagy. Így viszont melyik fejlesztő/kiadó van arra motiválva, hogy az alapjátékot fejlessze, miközben tudja, hogy a legtöbben félreteszik, ahogy kijön a következő várt játék, és a feléig sem jutnak el? A DLC ezért a hardcore réteg megfejése, értem én, hogy felháborító meg minden, de ez egy ipar, ami profitért termel, nekik ez így éri meg.
És ez nem a DLC korszak óta van így, hanem mindig is így volt, csak a régi játékok egyszerűbbek voltak és nem volt annyi elvárásunk feléjük (fullHD, 60 fps, legyen sandbox de profi egyjátékos kampánnyal, legyen jó mutija, stb). Ma az elvárások alatt szinte minden játék azonnal összeroppan, mert nem tudja mindenki igényét kielégíteni, és az elégedetlen hang mindig sokkal hangosabb, mint az elégedett. Youtube-on is ott az AngryJoe, ma ez a trendi, véleményem szerint ezek sokkal többet ártanak a játékiparnak.
#54: ez a dolog a kereslet-kínálat függvénye. Persze, ha sokan veszik a DLC-t, akkor ez a modell sikeres, tehát a jövőben is életképes lesz. Más területen, ha lakást akarsz venni, most éppen mennek fel az árak, mert az emberek lakást vesznek. A játékiparnak látszólag az tenne jót, ha senki nem venne játékot, mert ez levinné a játékárakat.
A DLC a lemezen van. Na igen, tudom, miről beszélsz. Mass Effect 3, első napi prothean DLC. Én is kiakadtam rajta. de ha a kiadó at mondja, hogy a játék ára 15000+3000, vagy azt mondja, hogy a játék ára 18000, akkor végülis ugyanott vagyok. Azt kell megértenünk, hogy ha nem lenne DLC, akkor a játékok ára alapból lenne magasabb.
#49 Sajnos jól látod:(
Nekik üzenem, hogy ébresztő! :-) Már minden játék ennyibe kerül. Sőt, ez egy szolíd ár a CoD vagy BF Hardline komplett kiadásához képest. De 30 rugó a MK X gold is. Meg a Far Cry 4 teljes kiadása. Úgy savazzátok a Batman-t, mintha valami kirívóan gonosz dolog történt volna, holott a beárazása jelenleg standard-nak tekinthető és ahhoz képest a DLC-csomag elég sokat ad.
És lehet, hogy mi, játékosok és fogyasztók vagyunk a hülyék, de én már ma adnék 15 ezret, ha ezen múlna, hogy a Bloodborne kapjon még DLC-ket, illetve adnék még 15-öt csak azért, hogy fejlesszenek még Mass Effect játékokat Shepard parancsnokkal.
Ez van, senkinek sem kötelező, az meg komolytalan, hogy a Batman kiherélve érkezik, ezt majd eldöntjük, MIUTÁN megjelent. :-)
"Szeretném a történetet,eseményeket egészben látni" -by eldergirl
biztos nem fogok fizetni, plusszba egy mocsok kiadónak.
Egyezkedhetünk erről napestig. A hozzáállásotokkal, majd megnézem a játékipart 10 év múlva.
Bár.... már most meg lehet nézni.
Viszont az én figyelmemet kerülte el, hogy ezt az üzletpolitikát elkaszálta a R* vagy tényleg egy korrekt mód összepakolt multit adott az ötödik résszel, amiben egy árva vasat sem kér a tulajoktól pluszba?
Esetünkben is láthatod, hogy kiadó először nem is árulta el milyen DLC-k lesznek, hogy a vásárlókban ne merüljön fel az, hogy csak szimplán kivágják a játékból. Viszont így ugye az volt a probléma, hogy senki sem szeretett volna olyan dologért pénzt kiadni, amiről nem is tudja mi az.
Attól, hogy egy DLC-t elkezdenek már az alapjáték fejlesztése alatt elkészíteni, még nem jelenti azt, hogy kivágták. A GTA IV DLC-i elképesztően tartalmasak voltak, melyek remekül kiegészítették az alapjátékot. Ennek ellenére látszik, hogy a Rockstar már a fő történeti szál megalkotása közben kitalálta, hogy lesznek DLC-k. Ez pedig nem azért volt, mert kivágták az alapjátékból, hanem azért, hogy koherens legyen a sztori.
De igazából ez ugyanúgy fordítva is igaz. Attól, hogy egy-két hónappal később rántják le róla a leplet - és azt a hitet keltik benned, hogy ez friss anyag -, még ugyanúgy lehet kivágott tartalom.
Szerény véleményem szerint érdemes megvárni még megjelennek, és megnézni megéri-e az árát az adott DLC. :)
Na most ha nem kennének ilyen sumék dögök, akkor akár 30$-is adtam volna a DLCkkel együtt értük. Nekik. Nem akármilyen Humblebábölgámnak, hanem nekik.
Ne legyen az én saram, hogy tisztában vagyok vele hogy rásózzák az emberekre az első fél, egy évben marha-drágán aztán nekem odaadják kúrvaolcsón ugyan azt, csak egyben.
Ha a kettő közti megoldást kínálnák, talán a számat se jártatnám.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.