Doom - március végén indul a zárt béta

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 9.
  • Korai verzió
Link másolása
Az id Software egy új trailer társaságában jelentette be, hogy március végén veszi kezdetét az új Doom régóta várt zárt bétatesztje. A próbalehetőséghez a Wolfenstein: The New Order előrendelői férnek majd hozzá.

Március 31-én indul, és április 3-ig tart majd a Doom zárt bétatesztje. A két pályát és két játékmódot felvonultató korai próbalehetőséghez a PC-sek, a PS4-esek és az Xbox One-osok is hozzáférhetnek, a beugró azonban az, hogy megvetted annak idején a Wolfenstein: The New Ordert. A beváltással kapcsolatos főbb tudnivalókat itt sorolják fel.

A multiplayer módhoz egy új trailert is kaptunk kedvcsinálóként. Érdekesség, hogy a többjátékos rész munkálataiba a Certain Affinity csapata is besegített, ők korábban a Halo: The Master Chief Collection, a Call of Duty: Ghosts és a Halo 4 multijánál is közreműködtek.

A Doom egyébként május 13-án jelenik meg, és ilyen lesz a borítója.

8.
8.
MikelGun82
PS4-en volt szerencsém kipróbálni az Alpa-t, na ez az a játék, amit csak úgy kipróbáltam, nem az én világom, de dedikált szerveres multi konzolon is, lagg nélkül, és a hangulata mégis annyira megfogott, KELL!
6.
6.
dcba
#5: Ha elorendelted akkor nem maradsz ki. Ha kesobb vetted meg utana, akkor sztem mar a dobozos kiadasban sincs beta kulcs. A Doom beta egy elorendeloi ajandek volt a Wolfhoz. A vicces, h nekem anno megvolt xbox one-on es sosem aktivaltam be a kodot es mikor eladtam elfelejtettem megtartani a kodot, most biztos lenne olyan aki tudna hasznalni, de ez van. :D
5.
5.
Yanez
Ejjj! En a Wolfit online vettem akciosan, szal kimaradok, ugye? A franc essen bele! Valakinek ha van 2, kuldje el nekem privatba! Halam jeleul meghalalom valahogy... mondjuk adok cserebe egy kisebb galaxist. PLS!
3.
3.
Falcon
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...