A Sony az idei GDC-n jelentette be, hogy 400 (rosszabb esetben 500) eurót kóstál majd a PlayStation VR, egyúttal pedig megerősítette a korábbi híreket, és a VR-szemüveg valóban a tervezettnél később, csak októberben kerül majd boltokba. Hogy miért? A Sony Computer Entertainment alnöke, Masayasu Ito jóvoltából végre ezt is megtudtuk.
Ito a Nikkei-nek adott interjút: elmondása szerint időközben frissítették az előrejelzéseiket, és azt találták, hogy többen nevezhetnek majd be a PlayStation VR-ra, mint azt korábban számolták. Ennek megfelelően több headsetet kell gyártaniuk, amihez több idő is szükséges - részletkérdés, hogy sok helyen így is azonnal elkapkodták az első példányokat.
A Nikkei szerint a Sony 1-2 millió PlayStation VR-on szeretne túladni az év végéig, és a relatíve barátságos árcédulájával van is rá esélye, hogy ez a terve összejöjjön. Szintén kedvez a japán gyártónak, hogy mindössze egy PS4-re van szükség a VR-szemüveg használatához, amit ráadásul már a kezdetektől fogva nyereségesen árulnak majd.
Mert akkor ez az egész a kezdetektől tudatos volt, én 5-6 évre vettem konzolt, es most átb*sznak.
Mindemellett megjegyezném, hogy igaz nem ez a kategoria, de probáltam s7el gear vr-t, es az a felbontàs, az a pixelhegy amjt láttam az ledöbbentett.
Ugytudom psvrbe fullhd körüli felbontàs lesz, ami tekintve h közel van a szemedhez a kijelző, és még egy lencse is nagyitja borzaszto illuziorombolo
Mondjuk en inkabb arra leszek kivancsi miket fognak hozza csinalni. Anno a Move-nal is ment a parasztvakitas, h 1-2 fps tamogatta a Move-t es elkezdtek arulni a meregdraga puskat a Killzone-hoz, erre tessek mekkora sullyeszto lett az egesz. Nehogy itt is csak annyi legyen, h ulsz a hullamvasuton es nyujtozkodni kelljen ermeket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.