A DeNA által készített Miitomo igazából egy közösségi alkalmazás, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy akár fénykép alapján megalkothassák saját Mii-karakterüket, és azt részletesen testreszabják. A programot összekapcsolhatjuk Facebook- és Twitter-fiókunkkal, barátkozhatunk másokkal és így tovább.
A Miitomo ingyenesen letölthető iOS-re és Androidra, vele együtt élesedett a Nintendo My Nintendo accountrendszere is.
Ez még csak az első fecske a Nintendo gondozásában, reméljük, hamarosan a kiotói cég fontosabb frencsájzai is önálló mobilos vadhajtásokat kapnak.
Idevágó hír, hogy a Nintendo teljesen új közösségi rendszere a My Nintendo csütörtöktől lesz elérhető a Wii U és Nintendo 3DS felhasználók számára Magyarországon. Az új fiókok előnyei között szerepel az új jutalom rendszer, a könnyebb digitális vásárlási lehetőségek, illetve a más Nintendo alkalmazásokkal való közreműködés. A My Nintendo sokkal több, mint egy jutalom program: ez egy átfogó szolgáltatás, ami számos különböző módon díjazza a felhasználókat a Nintendo termékek és szolgáltatások használatáért.
Egy kicsit túlzás, hogy nem kell senkinek, mert már több millióan letöltötték.
Nintendo: Nem.
Mindenki: Naa, legyen már.
Nintendo: Na jó, fejlesztünk egy játékot mobilra.
Mindenki: Igeeeeen, és mi lesz az? Zelda? Mario? Donkey Kong?
Nintendo: Egy nagyszerű játék lesz, ahol lehet öltöztetni kis figurákat.
Mindenki: Nemár, Zeldát akarunk!
Nintendo: Hogy? Igen nagyszerű lesz, lesz benne ismerkedés is.
Mindenki: ZELDÁT AKARUNK!
Nintendo: Sőt, facebookkal is össze lehet kötni, szuper lesz!
Mindenki: ZELDÁT B*MEG
Nintendo: Lesz Androidra és iOS-re is! Na mi van miért nem kell senkinek? Hát egész eddig ezért könyörögtetek!
Az alkalmazás Magyarországon nem elérhető.
Gratulálok!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.