Jövő héten ingyenessé válik a Rayman Origins

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 10.
  • Akció
Link másolása
Folytatódik a Ubisoft szülinapi akciósorozata, jövő héten a Rayman Origins válik ingyenessé a Uplayen. Egy teljes hónapon keresztül élhettek a lehetőséggel, és addig van időtök lekapni a Splinter Cellt is.

A Ubisoft idén ünnepli a harmincadik születésnapját, ennek apropóján döntött úgy, hogy decemberig minden hónapban ingyenessé teszi az egyik klasszikusát. Míg júniusban a Prince of Persia: The Sands of Time-nak, júliusban pedig a Splinter Cellnek örülhettünk, augusztus 17-én a Rayman Origins válik letölthetővé - természetesen a Uplayen keresztül.

A 2011-ben megjelent Rayman Origins sikerrel támasztotta fel a Rayman-sorozatot a rabbidses marhulás után, és bár önmagában is remekmunka volt, ügyesen fektette le az alapokat az utóbbi évtized egyik legjobb platformere, a Rayman Legends előtt. Sajnos Rayman nem sokkal később parkolópályára került, a Ubisoft inkább mobilokon erőlteti a címet.

A játékot a kiadó szülinapos oldalán érhetitek majd el a jövő héten.

12.
12.
Scal
#9: jah, az Ubisoft csinált magának ugyanolyan mint a Steam, vagy az Origin, lassan ötvenféle boltban kell bereggelni, mert minden kiadó csinál magának egy sajátot
11.
11.
Scal
#8: azért nem meglepő, mert ez fogyott talán a legrosszabbul, és a másik három mát olyan régi hogy "vállalhatatlan" ma már PC-re, ezt meg már hatvanezer Bundleba belerakták, többek közt Pc Guru/Gamestar újság mellé is volt
10.
10.
Scal
hát én a Hoodlum Havocnak jobban örültem volna, pláne mert nem rég ezt a részt megvettem kemény 1 dollárért :D, igazából Rayman tőlem mindig távol állt, sőt ez a gyűjtögetős cucc engem nagyon emlékeztet Abe koma kalandjaira
9.
9.
NECROSMOKE
Bocs a hulye kerdesert, de ez a Uplay csak PC-nek szol?
PS3-ra ez nem ervenyes ugye?
8.
8.
Chrysh
Köszönöm a válaszokat, akkor mindenképp ránézek, ha különösebb előismeretek nem szükségesek.

aordog: Én is rendesen meglepődtem ezen a játékon, hisz az előző két játék jóval régebbinek számít, gondoltam ezen korszakból válogatnak majd a lehetséges ingyenes játékok közül, erre itt van ez a játék, ami 2011-es
7.
7.
aordog
A Donkey Kong örök kedvenc marad, éppen az N64 részt nyomom ès remélem majd jõn még 1x egy 3D-s rész....
Ez a Rayman meg egyszerûen csúcs...
Nem gondoltam volna, hogy ez is belekerûl a kìnálatba!
Nagyon örülök neki!
6.
6.
DarkLord
Számomra ez egy olyan játék, amit 0-100 éves korig biztos, hogy bármelyik szakaszban élveznék bármikor. Ugyanígy vagyok még a Donkey Kong-gal is.
5.
5.
Gábor36
#1: Eredetileg lett volna nagyobb sztorija, de kukázták a végleges verzióban. Szerintem is nagyon jó játék, de én tényleg örülnék, ha lenne története is, még ha csak átvezető videókban, hogy a játékélményen ne változtasson.
4.
4.
Yanez
#2: Mostanaban tenyleg a legjobb, es semmi sem er a nyomaba. Szamomra csak a Donkey Kong meg a Crash Bandicoot tudta hozni ezt a hihetetlen elmenyt eme zsanerben. Rayman Origins es Legends kiplatinazva!
3.
3.
PrimYaz00
#1: Nagyon minimális, még annyi storyja sincs mint a 2nek vagy 3nak :) Ink annyi van, mint az 1. résznek, ha azzal játszottal, ami majdnem közel van a 0-hoz :D
2.
2.
zimonyini
#1: Van, de minek. :) A legjobb platformer szvsz, a barátnőmmel ez szerettette meg a játszást. Tiszta öröm az egész.
1.
1.
Chrysh
Van bármi sztorija a Rayman-nek, vagy elég csak kikapcsolni az agyad és hülyülni ezzel a platformerrel?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...