A Gamekapocs szerkesztősége most is 0-24-ben dolgozik majd azon, hogy mihamarabb hozzáférhessetek ezekhez, még egy aloldalt is összeraktunk, ahol minden egyes hírt, screenshotot és videót megtaláltok egy helyen. Ez lenne az, tessék könyvjelzőzni és megosztani, hadd jusson el mindenkihez!
Sajnos idén is hiányos lesz a sajtókonferencia-kínálat, a Microsoft és a Sony is úgy döntött, hogy nem tart külön bemutatót Kölnben, a Nintendótól pedig már az is meglepetés, hogy egyáltalán kiállítóként ott lesz a Gamescomon. Ennek ellenére most is sűrű lesz a program, ebben biztosak vagyunk.
A Gamescom nemhivatalosan augusztus 16-án, azaz holnap este veszi kezdetét, fél 7-kor a Blizzard tart egy rövid sajtótájékoztatót, amit itt streamelnek majd, negyed 8-kor pedig az EA következik a maga bulijával. A konferenciát egy Titanfall 2- és egy Battlefield 1-livestream követi.
A rendezvény hivatalos kezdete augusztus 17-én várható, ezen a napon (elsősorban) a sajtót várják a szervezők, majd egy nappal később a nagyközönség előtt is kinyitják a kapukat, a játékosok egészen augusztus 21-ig próbálgathatják majd a közeljövő sikervárományos játékait.
Hamarosan kezdünk tehát, addig is segítsétek a munkánk, és hagyjátok itt nekünk kommentben, hogy mely játékokat várjátok leginkább a jövőbeli megjelenések közül! Hajrá!
Mindent tudni akarok a Gamescomról!
Egy DMC nekem is nagyon adná, most vettem újra elő az reboot részt, és szerintem még mindig zseniális, ha jön új, remélem ennek lesz a folytatása, mert elég lezáratlan lett a dolog, de az eredeti részeket sem vetném meg.
Bennem személy szerint egy vörös vérsejtet nem képes már megmozgatni egy új AC, Forza, Halo, CoD, BF, FIFA + összes sportjáték új darabja, nyomorultul izzadságszagú sportolók és noname rapperek behívása, meg minden más amit a kötelező buzzword gyűjteménnyel random megszórnak mint "revolutionary", miközben az aktuális színpadember nyelvét szinte a farpofáim között érzem ahogy magyaráz miért lesz ez nekem jó és persze vegyem meg a season pass-t is. Ez így egy TLDW(watch) E3 összefoglaló az elmúlt ~6 év alapján.
Személyesen én egyébként a következőket várom a GamesCom-ról:
Frontier Developments: nagyon ajánlom hogy villantsanak valami komolyat miután az Elite első season pass-jának első content patchére fél évet kellett várni, és most a 9. hónapban még nem jött meg a második sem úgy hogy 4-et kellett volna szállítaniuk arányosan elosztva az évben.
Relic Entertainment: még több Dawn of War III gameplay-t. Egyre inkább megbékélek ezzel az új "nyaljunk be a mobásoknak" vizuális design irányvonallal.
CAPCOM: Ez úgy sem lesz mert 110% hogy konzolközpontú rendezvényen mutatnák be, de továbbra is erősen hiszek egy új Devil May Cry létezésében az E3 előtti teaserek miatt. Simán benne lehet a pakliban hogy belsős okok miatt átmentették a bemutatót máskorra.
Ami nem különösebben érdekel már de azért illene valamit villantani: Guild Wars 2 és hogy merre halad a fejlődése, mert 3 év alatt kb. 5x dolgozták újra hogy "na most már megvannak az alapok, erre lehet építkezni". Ezt mondták megjelenéskor is. Aztán azóta jött 1 azaz 1 új fegyver minden classra, hiába a tök jó framework a bővítésre. Aztán jött a mastery rendszer, de az első nyomorult content patch-ben (season 3 nyitó) már kukázták és a glider skilleket azon kívül oldották meg. K*rva nagy fejetlenség lehet abban a stúdióban, ahány munkanap annyiszor vesznek 180 fokos fordulatot. Kíváncsi vagyok végre sikerül-e elkötelezniük magukat valami mellett, mert eddig ahányszor azt mondták valamire hogy igen, fél év nem telt bele és "ja mégsem".
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.