PS4-re is megjelenik a Nidhogg II

  • Írta: fojesz
  • 2016. november 6.
  • Bejelentés
Link másolása
A Nidhogg két évvel ezelőtt alaposan meglepte az indie fejlesztések iránt rajongó közönséget, aligha meglepő, hogy az összetettebb és látványosabb folytatás már eleve multiplatform játék lesz.

A Nidhogg egy multiplayer-orientált cím, a pixelgrafikát és oldalnézetet használó kaszabolós játékban az a feladatunk, hogy elérjünk a pálya egyik végéből a másikba. A dolgunkat az nehezíti meg, hogy a velünk szemből érkező játékosnak pontosan ugyanez a dolga, amikor tehát összetalálkozunk, vérre menő kardpárbaj veszi kezdetét. Amikor az egyikünk meghal, a győztes folytatja az útját, a vesztes pedig respawnol, és így megy ez a kör végéig.

A játékot egy ember fejlesztette, és PS4-re és Vitára csak bő féléves késéssel jelent meg, úgyhogy a siker kiváltságos helyzetet biztosított a második résznek: az már eleve multiplatform címként mutatkozik be 2017-ben, jelen állás szerint PC-re és PS4-re készülhet. Ahogy azt a fenti trailer sejteti, a Nidhogg II sokat változott, látványosabb a grafikája, komolyabb a soundtrackje, és a játékmenet is új mélységeket ígér, miután több különböző fegyverrel indulhatunk majd csatába.

1.
1.
Hunszi
mik ezek a lények? miért nem tudtak emberek maradni, mint az első részben...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...