Ugyan közel négy éve már, hogy megjelent az ArmA-sorozat harmadik epizódja, a Bohemia Interactive még mindig gőzerővel dolgozik a rajongók kiszolgálásán, így amellett, hogy a hónap elején a Humble Bundle kínálatát erősítette a sorozat, azt is érdemes megjegyezni, hogy a fejlesztők a tavaly megjelent Apex kiegészítés után idén is több újdonsággal készülnek.
A kiadott közlemény szerint az eltelt négy év alatt több mint 3 millió darabot sikerült elpasszolni a játékból, és most már az is biztos, hogy június 22-én érkezik a következő nagy, ezúttal ingyenes kiegészítőcsomag. A Malden DLC az első részben megismert Malden területét hozza vissza, természetesen újragondolt változatban.
Az év hátralevő részében pedig jó eséllyel kapunk egy szintén ingyenes, kooperatív multiplayer módot, a Combat Patrolt, ahol egy gyalogsági csapat tagjaként kell majd különböző küldetéseket sikerrel teljesítenünk.
Be is szereztem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.