A Superdata becslései szerint 2017 első negyedévében 375 ezer PlayStation VR talált gazdára. Februárban a Sony hivatalosan 915 ezer egységet erősített meg, azaz a headset már jóval átléphette az egymilliós eladott darabszámot. Az elemzőcég úgy jósolja, hogy 2017 végéig 2,6 millió PS VR-on adhatnak túl a japánok.
A jelentésből az is kiderült, hogy hiába csökkent az Oculus Rift ára, a gyártó nem tudta megelőzni a HTC Vive-ot - utóbbiból 95 ezer egység, előbbiből 64 ezer egység mehetett el három hónap alatt. A második hely annak köszönhető, hogy a HTC egy nyílt piaci megközelítést alkalmaz, nem csupán a játékokra koncentrál, és ez esetben nem is feltétlenül az ár dönt. A Facebook egy digitális szolgáltató, nem pedig hardvercég, a tapasztalatlanságuk a gyártásra is kihat - a rossz sajtó és a ZeniMaxszal folytatott pereskedés sem tett jót a Rift megítélésének.
Az idei évben a HTC headsetjéből 556 ezer, a Riftből 346 ezer egységet passzolhatnak el a becslések szerint.
Minden új techben benne van a bukó, aki befizet rá, ennek terhe mellett tegye avagy ne tegye.
De lássuk csak sorban:
PS Move. Majd minden nap használom, pedig 2012ben vettem. Eladhatnám most annyiért, mint amibe akkor kerűlt. (eszem àgában sincs, komplet ps3 move fitness szett)
Kinect. Nem bántom, mert őszintén jó móka volt. És végűl drágábban ment el, mint amennyiért vettem. Most gondolkodom rajta megint, 5000forintos tétel.
Eye toy: még nem tudok nyilatkozni, mert nem próbáltam, pedig van. 300 forintom bánta eddig. :) (anyi volt a kamera)
HDdvd: a szomszédomnak brutál gyűjteménye van, és nem köpködi. Pedig egy ötszázezer eurós házban lakik. Sajnos vagy nem, a Sony kinyírta a Blueray-val, szerintem nem vesztettünk semmit vele. Így tizenpárév távlatából. (igaz hddvd lejátszóm az nem volt anno)
Erről van szó. A Kinekt-nek, és a PS kamerának ( a VR sisak nélkül ) még ennyi értelme sincs. Anno a HDDVD player se volt sikertörténet. Vagy az EyeToy. ( Hogy csak a Sony és az MS kiegészítőinél maradjak ) Van ami nem jön be, de ha nem is próbálkoznak....
Az már nagy szó, hogy nem egy gányolt vacak lett belőle és hogy ennyi év várakozás után sem okozott csalódást. Részemről tök mind1 hogy bukik-e vagy sem, jól szórakoztam/szórakozom a pénzemért, nekem simán elfér a többi lom között. :D
De egyelőre kiválok.
Nyilván nem tökéletes a VR (még), én is fanyalogtam amikor gameplayt láttam, de most már több száz óra játék után tudom miről beszélek.
Ez a jövő (és természetesen az AR), következő max az az utáni generáció el fogja feledtetni a TV-moncsi kombót.
Önmagában a VR-től senki ne várjon csodát, de ha korrektül programoznak rá döbbenet mit lehet kihozni belőle.
Nekem nincs kedvem TV-n konzolozni, PC-moncsin bohóckodni ezek után, 4K ide vagy oda tényleg nem egy ligában van a játékélmény.
Az RE7 valóban remek játék, de nevetségesen rövid. A Psvr címek 90%-a nem több és jobb mint a vivés és oculusos és telós szarok, azonban van jó néhány cím amik már "végtelen" játékidőt/magas színvonalat képviselnek:
RIGS, Battlezone, REZ, Eve Valkyrie, Thumper, Tumble
ÉÉÉS a kedvenc a Dirt Rally.
Elképesztő élmény, Force Feedback kormánnyal. Mióta megvan nem tudom elképzelni hogy a jövőben VR nélkül játszak bámilyen autós játékot.
Itt is igaz persze hogy JÓ játékok esetében igaz, sajnos a DriveClub közel sem hozza ezt az élményt.
Amúgy PC-n is használható a PSVR, a Trinus progijával, egyelőre csak az Elite-et próbáltam, de teljesen korrektül müxik.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.