Nem először hallani a PlatinumGames prominens alakjaitól olyan nyilatkozatokat, miszerint nagyon szeretnék, ha folytatást kaphatna a Bayonetta-sorozat. Legutóbb épp az első rész rendezője, Hideki Kamiya erősítette meg, hogy reméli, lesz folytatás, most pedig Atushi Inaba, a stúdió producere árulta el a Source Gamingnek, hogy ő nagyon is benne lenne egy esetleges harmadik részben.
Mint mondta, jelenleg is nagyban zajlanak az ötletelések, amely során felmerült az is, hogy lecserélik a mostani főhősnőt, helyét pedig nem egyszerűen egy új karakter, hanem egy férfi venné át. Később azzal folytatta, hogy pont azért nem tudnak még konkrétumokkal előrukkolni, mert folyamatosan jönnek az új ötletek és még semmi sem végleges a projekt kapcsán.
El kéne mennem lottózni lassan :P
Nekem a 2. része kimaradt kiadhatnák újra és a Pikminre is vevő lennék.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.