Múlt héten számoltunk be róla, hogy az első két rész mobilos verzióját is fejlesztő Realtech VR felújítja a Tomb Raider első három epizódját, a frissítés ráadásul teljesen ingyenesen hozzáférhető lett volna azok számára, akik a Steamen már a könyvtárukban tudják az eredeti változatokat. A csapat azonban tegnap a Twitteren bejelentette, mégsem készülnek el a felújított kiadások, a Square Enix ugyanis akcióba lépett.
A sorozatot új irányba terelő Crystal Dynamics ki is adott egy közleményt, amelyben elmondják, mindig nagy örömmel fogadják azt a szenvedélyt, ami a sorozatot övezi, de a bejelentett remasterek kapcsán nem érkezett hivatalos megkeresés. A kiadónak és a stúdiónak mindig az áll az érdekében, hogy biztosítsa, hogy a rajongók a lehető legjobb minőségű játékélményt kapják, így ennek előfeltétele, hogy a hivatalos csatornákon felkeresik őket. Igaz, eddig nem volt példa szankcionálásra. Végezetül pedig megköszönték, hogy a rajongók még mindig milyen lelkesen támogatják a brandet.
A tervek szerint egyébként új 3D-rendereket kapott volna mindhárom rész, miközben a textúrák is átestek volna némi finomhangoláson, ahogy valós idejű, dinamikus árnyékok is kerültek volna a játékba, többek között anti-aliasing- és 4K-támogatás kíséretében.
A Crstal Dynamics fejlesztette új Tomb Raider-trilógia következő felvonása, a Shadow of the Tomb Raider szeptember 14-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
nem sok emlékem van az első tomb raiderekből, csak hogy nehézkes volt az irányítás ezért nem szerettem, itt volt az esély hogy végre játsszak velük, úgy hogy élvezem is, erre elveszik
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.