A Frontier meglepően sokáig rejtegette legújabb játékát, a parképítős Jurassic World Evolutiont, de tegnap végre befutottak az első, meglepően tartalmas játékmenet-bemutatók is. A hajtás után egyórányi látnivalót találtok.
Érthetetlen, hogy miért kellett ilyen sokat várni egy olyan játékra, amiben saját Jurassic Parkot építhetünk. A várakozásnak viszont hamarosan vége, a Frontier Developments jóvoltából ugyanis június 12-én befut a Jurassic World Evolution, amiben egyszerre kell a parkunkat felépíteni és menedzselni. A játék PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg, első körben csak digitálisan. A konzolos változatok dobozos változatai csak július 3-án mutatkoznak be.
A többikneknek meg, nekem meg erről az jutott eszembe hogy ami telòn van dinòparkos jàtèk az lett àtportolva. XD
A 93-as film attól volt modern, hogy rengeteg előremutató elméletet tett magáévá. A 80-as években az volt a tudományos állásfoglalás, hogy a nagytestű dinoszauruszok túl nehezek voltak a futkározáshoz, csak vonszolták magukat ide-oda, mint egy ormótlan kupac húshegy. Általánosan elfogadott volt, hogy a Brontosaurus csak fejbúbig érő vízben tudott tapicskolni, mert különben összelöttyedt volna. Újabb kutatások azonban megdönteni látszottak ezt a nézetet, ezeket vették tekintetbe a Jurassic Parkban is és igazuk lett.
Azóta eltelt 25 év, rengeteg új felfedezés történt, sok minden, ami a Jurassic Parkban megjelent, igaznak bizonyult, sok minden nem.
Tudjuk, hogy a Tyrannosaurus valóban képes volt ilyen észvesztő sebességgel rohanni. Viszont tudjuk, hogy a T-rex részben, a Velociraptor pedig teljes egészében tollal borított volt és nagy valószínűséggel az evezőtollakkal elátott rövid mellső lábait széttárva kormányozta magát futás közben. Ez már olyan szinten bizonyított, hogy az egyik alfaja tollazatának a SZÍNÉT is tudták rekonstruálni (fekete-fehér pöttyös, rozsdavörös mintákkal).
Tudjuk, hogy a Pachycephalosaurus NEM használhatta a "fejkupoláját" arra, hogy kosként egymásnak fejeljenek, mert a csontozat túl könnyű és szivacsos volt ehhez. Valószínűleg a hangképzésben lehetett része, vagy csak simán egy színes fejdísz volt, mint a taréj a madaraknál.
Mindezeket a Frontiernél nem tudják. Dinoszauruszokkal foglalkozó játékot hegesztettek annélkül, hogy halvány sejtelmük lenne a dinoszauruszokról, megnézték a Jurassic Park filmet egyszer és úgy gondolták, hogy ez az ismeretanyag pont elég. Akik ezt a játékot csinálták, tesznek a dinoszauruszokra, tesznek a dinoszaurusz-"rajongókra", tesznek a játékosokra - ez egy sima rókabőr, értéktelen vacak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.