Megjelenik a Factorio - áremelkedésre számíthatunk

  • Írta: szlav
  • 2018. április 1.
  • Megjelenés
Link másolása
A 2014 óta alfában, majd Early Accessben tengődő gyárépítős játék készül a teljes értékű megjelenésre. Nagyjából két hetünk van rá, hogy a jelenlegi 20 dolláros áron szerezzük be a programot, ugyanis hamarosan jelentős drágulás várható.

A Wube Software menedzsment játéka már négy éve kipróbálható ilyen-olyan formában. Nem rég azonban megjelent egy blogposzt a projekt hivatalos oldalán, melyben a készítők bejelentették, hogy készen állnak a Steam Early Access programjának elhagyására. A következő, 0.17-es patch valószínűleg a végleges frissítés lesz már, így ha minden jól megy, 1.0-ra átkeresztelve véglegesítik majd a frissítést. 

A posztban a készítők írtak arról is, hogy a megjelenéskor a játék jelenlegi ára is változni fog:

„Úgy érezzük, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy igazítsunk a teljes játék árán. Az ár eddig is egyenletesen növekedett azzal párhuzamosan, ahogy tartalmilag bővítettük és technikailag finomítottuk a játékot. Gondos mérlegelés után arra jutottunk, hogy 30 amerikai dollárba, illetve régiótól függően az ennek megfelelő összegbe fog kerülni a végleges verzió. Ezek a változtatások 2018. április 16-án lépnek majd életbe, és hacsak nem történik valami előre be nem látható dolog, akkor a jövőben is ezen az áron lesz elérhető a Factorio. Ez érvényes az 1.0-s rendszámmal megjelenő változatra is.”

A felhívás végén ismét megerősítették a korábban már közzétett irányelvüket, miszerint a Factorio nem lesz a jövőben semmilyen módon leárazva, nem fognak részt venni sem a Steam Sale-eken, sem pedig más akciókban. Aki tehát le akar csapni a gyárépítő játékra, annak érdemes még most, a jelenlegi 20 dolláros áron megtennie azt.

1.
1.
almaspite
Mocsok jó játék. Egy baja van, hogy rengeteg időt vesz el.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...