A három éve alfastátuszban álló játék megkapja az „Alpha 11” elnevezésű javítását, mely többek közt a British Armed Foces egységeit, egy teljesen új pályát és számtalan új fegyvert, illetve járművet tartalmaz.
A brit katonák egyik erőssége a páncélos szállítójárművekben rejlik. Két új járműre számíthatunk; egyrészt egy 18 fős teherautóra, másrészt pedig az FV510-esre, mely egy nehézpáncélzattal megerősített gyalogsági jármű gépágyúval és géppuskákkal felszerelve. A brit gyalogság az L85A2-es bullpup puskára támaszkodhat, mely lehetőséget biztosít a teljesen automata és félautomata tüzelési módra egyaránt.
Természetesen az új puska mellett több új kézifegyver is elérhető lesz a játékosok számára, mint például az L129A1 mesterlövész puska vagy az AG36 gránátvető.
A brit frakció több pályán is fel fog tűnni, köztük az Afganisztán távol-keleti vidékét megelevenítő, hegyi utakkal és falvakkal teletűzdelt új térképen, a Kamdesh Highlanden is.
A javítás a britek mellett más nemzeteket is érint; az amerikai hadsereg például kap egy vadonatúj járművet, az M2A3 IFV-T, mely a játék egyik legerősebb fegyvere lesz.
A patch a hét során válik elérhetővé, a változtatások teljes listájáért pedig az alábbi linkre érdemes ellátogatnotok. A Squad számára az idei év egyébként kiemelten fontos, hiszen várhatóan még 2018 során kilép az Early Access-státuszból.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.