Nem érdemes kihagyni az Overwatch második évfordulós eseményét. A rengeteg újdonságot, s sok régebbi cuccot visszahozó event május 22-én startol el. Egy kisebb csokorban összeszedtünk nektek mindent, amit tudni illik az Anniversaryről.
Új pálya: Petra
A Château Guillard után ez lesz a második olyan térkép, amit kizárólag Deathmatch módokban játszhatunk. A jordániai romváros szemkápráztató arénaként szolgál majd a pörgős akcióra vágyóknak, a pálya közepén egy jókora életcsomagért küzdhetnek a játékosok. Lesz itt egy nagyobb, nyílt, vertikálisan is bejárható terület, valamint néhány szűkebb mellékjárat is. Épp' csak az utolsó kereszteslovagot nem találhatjuk majd meg a Petra ősi romjai közt.
Új skinek: a kalóz, a detektív és az úriember
Hatalmasat csalódnánk az Overwatch-ban, ha nem rukkolnának elő újabb parádés alternatív kosztümökkel. Nincs mitől tartanunk, hiszen a legújabb skinek hozzák a már megszokott remek színvonalat. Összesen 50 új kozmetikai itemmel bővül a játék, melyek közt vannak új animációk, ikonok, falfestések és Highlight Intrók is, de leginkább az új skineket érdemes szemügyre venni. Doomfist elegáns szmokingot ölt, McCree Sherlock Holmes nyomán detektívnek áll, Junkrat pedig kalóznak öltözik. Ez persze csak néhány az új cuccok közül, ha kíváncsiak vagytok mindenre, akkor nézzetek bele az alábbi videóba, amely idő előtt szivárogtatta ki az Anniversary Event tartalmát. A 14 perces klip második felében körülnézhetünk a Petrában is.
Visszatérő klasszikusok: limitált skinek
Kevés annál frusztrálóbb dolog van az Overwatch-ban, amikor hetekig farmolod a loot boxokat, de mégsem esik ki az az egy fránya skin, amit kinéztél magadnak. Az event véget ér, te pedig kreditek híján végleg lemondhatsz a Lucio Jazzy skinjéről, vagy Junkensteinról. Ha veletek is előfordult már ez a helyzet, akkor most van egy nagyon jó hírünk! Az idei Anniversary-loot boxok ugyanis az eddigi összes event dolgait magukban hordozzák. Legyen szó a karácsonyi, tavaly nyári, vagy akár a kínai újéves cuccokról, minden limitált cuccot kibonthattok a dobozokból. Ha pedig biztosra akartok menni és félreraktatok elég kreditet, akkor közvetlenül is feloldhatjátok mindezeket.
Visszatérő klasszikusok: limitált idejű játékmódok
Érdemes lesz néha ránézni az Arcade játékmódokba is! Az Anniversary Event alatt ugyanis minden nap más különleges játékmódot próbálhatunk majd ki. Itt olyan klasszikusokra kell számítani, mint a Lucioball, vagy Mei jetivadászata, de olyan PvE-játékmódok is bekerülnek a kalapba, mint az Uprising, a Retribution vagy a Junkenstein's Revenge.
Ingyenes hosszúhétvége
Akkor sem kell csüggedni, ha eddig kimaradt volna a Blizzard hero shootere. Május 25-28. között ugyanis minden platformon teljesen ingyenesen játszható lesz az Overwatch, így mindenki belekóstolhat a régebbi és az új tartalmakba is! Nincs tehát kifogás, ragadjatok egeret vagy kontrollert! The world could always use more heroes!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.