Pár hete a Microsoft bemutatta a teljesen új hardverét, vagyis az Xbox Adaptive Controllert, mely nem csupán egy kontroller, mely kedvező áron lesz elérhető a fogyatékkal rendelkezők számára, hanem sokkalta inkább egy elköteleződés, egyfajta remény, hogy a játékokban – a mentális és fizikai állapottól függetlenül – végre minden ember megtalálhassa az örömét.
A Microsoft tegnap bejelentette, hogy az Adaptive Controller mostantól előrendelhető lesz – jelenleg még kizárólag a Microsoft Store-ban – 99,99 dolláros áron, vagyis az előre tervezett összeg a feléért.
Az eszközt egyébként úgy tervezték, hogy rengeteg korábbi akadálymentesítési eszköz működését egybegyúrták, így a testi vagy mentális problémákkal küzdők számára minden eddiginél megfizethetőbb és kényelmesebb kontrollert sikerült létrehoznia a Microsoftnak. A projektben ráadásul a The AbleGamers Charity, a The Cerebral Palsy Foundation, a Craig Hospital, a SpecialEffect és a Warfighter Engaged munkatársai is besegítettek, szóval ténylegesen egy átgondolt konfigurációról beszélhetünk.
Phil Spencer, az Xbox-részleg vezetője elmondta, hogy reméli, hogy az eszköz lefutási ideje rendkívül hosszú lesz, és sok-sok éven keresztül sikeresen fog újabb és újabb embereket bekapcsolni a videojátékok világába, akik korábban önhibájukon kívül nem tudtak velünk együtt játszani.
A Microsoft az eszközt egyébként már 2014 óta fejleszti, rengeteg energiát és időt tettek bele a mérnökök, hogy az idén ősszel megjelenő eszköz mindenki számára elérhető hobbivá tegye a videojátékokat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.