A Vampyr nehézségi görbéje elég megosztó volt a játékosok körében, de azt mindenképp el kell ismerni, hogy annak változása abszolút egyedi módon lett implementálva. A sztenderd easy-medium-hard opciók helyett csupán egy nehézségi szinten indulhattunk el, amely a játék során dinamikusan változott a saját játékstílusunk szerint. Igen ám, de ez a rendszer erősen favorizálta azokat, akik engedtek a bennük rejtőző vámpír szomjának, és akik Dr. Reid kalandját az átok ellen küzdő orvosként szerették volna játszani, azoknak a Vampyr elég komolyan feladta a leckét - ez pedig kihatott a történetre is.
A Dontnod engedett a közönségnek, így a nyár folyamán érkezik majd egy frissítés, melyben két új nehézségi fokozatot is megtalálhatunk majd, ezzel kielégítve a sztori-orientált játékosokat és a hardcore kihívásra vágyókat is. Az egyszerűen csak "Story" módra keresztelt opció letekeri majd a nehézségi mutatót, a játék harcjeleneteit jócskán leegyszerűsítve. A "Hard Mode" ennek pont az ellenpólusa lesz - a megszokottnál nehezebb lesz elbánnunk még a közönséges Skalokkal is. Emellett kevesebb XP-t kapunk majd az ellenfeleink elpusztításával is, úgyhogy kénytelenek leszünk előbb-utóbb belemártani a fogunkat az ártatlan városlakók nyakába.
A Vampyr elérhető Xbox One-on, PlayStation 4-en és PC-n is. A róla készült tesztünket ezen a linken olvashatjátok.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.