A Resident Evil-filmek direktora, Paul W.S. Anderson rendezi a közelgő Monster Hunter-filmet, az egyik főszereplő pedig a felesége, Milla Jovovich. A kisasszony már posztolt is pár forgatási képet az Instagramjára. Ezek alapján a szörnyvadászok nem éppen úgy néznek ki, mint a játékban - teljes katonai cuccban parádéznak a sivatag közepén.
Anderson kicsit helyrerakta a dolgokat a Slash Filmnek adott interjújában. Mint mondja, szenvedéllyel tekint a projektre, lévén az adaptáció ötlete már 10 éve megfogalmazódott benne, miután sok időt töltött Japánban. A film részben a valódi, részben egy fantasy világban játszódik majd. A fotók bizonyára a mi világunkban rögzített jeleneteket prezentálják.
Emellett számos ismerős szereplő benne lesz a filmben, úgymint a The Handler, a The Admiral, Aiden és segédje, valamint számos Palico. Új szörnyek nem lesznek, csakis a játékokból ismerős rémségeket vadásszák le Jovovichék.
Az első 3 elérte a célját, szórakoztatott és kikapcsolt arra a 2 órára, nem is vártam tőle többet. Ha mélyebb tartalomra vágyom, úgyis más jellegű filmeket keresek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.