Nagyon úgy néz ki, hogy a Disney-féle felvásárlás befejezése előtt a Fox még szeretne egy nagyot húzni az Aliennel. Ezért is eshetett meg, hogy James Cameron nemrég sejtelmesen úgy nyilatkozott, dolgozik azon, hogy megvalósulhasson a Neill Blomkamp-féle Alien 5, majd nem sokkal később az is kiderült, hogy két Alien-sorozat is készülőben van a stúdió közreműködésével.
Most pedig arról ír az Observer, hogy az Alien: Isolation VFX-munkálataiért felelős Axis Animation csapata egy R-besorolású, a játékot alapul használó animációs sorozatot készít. Állítólag április elején futhat majd be a produkció, méghozzá a franchise hivatalos oldalán.
Mint ismeretes, az Alien: Isolation 2014-ben jelent meg és 15 évvel a Ridley Scott-féle 1979-es eredeti mozifilm története után játszódik. Főhőse Amanda Ripley, Ellen Ripley lánya, akit egy csapat társaságában az anyahajó fedélzeti adatrögzítőjének visszaszerzésére küldenek expedícióra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.