Eddig meglepően keveset mutatott magából a Need for Speed: Heat, pedig a megjelenés már itt van a nyakunkon. Most viszont befutott egy raklapnyi friss mozgóképes anyag, miközben kiderült néhány nagyon fontos részlet is.
A játék helyszínéül szolgáló, Miami alapján készült Palm Cityben a forgalom és a rendőrség mellett a dinamikus időjárás is okozhat majd fejtörést, hiszen a verőfényes napsütésből pillanatok alatt vad trópusi vihar válhat. Emellett a játékban kiemelt szerepe lesz a napszakok váltakozásának, hiszen ettől függően teljesen más kihívások várnak ránk, ráadásul a nehézségük is változik. A koncepció ismerős lehet a Dying Lightból, ahol fényes nappal nyugodtan tudtunk bóklászni a játék helyszínéül szolgáló városban, éjszaka viszont elszabadult a pokol.
Hasonlóra kell a Need for Speed: Heatben is számítani. Nappal a már jól ismert, átlagos tevékenységeket végezhetjük. Nyugodtan kocsikázhatunk, felfedezhetjük Palm Cityt, a versenyek alatt alig van forgalom, és a rendőrök is csak elvétve kezdenek bele a macska-egér játékba. Egyszóval nyugodtan kocsikázhatunk vagy akár gyorsutazhatunk a menedékházak között.
Ezzel szemben éjszaka kitör a káosz és az őrület, és a játék egycsapásra olyan élményt kínál, mintha egybegyúrták volna a Need for Speed: Underground és a Need for Speed: Hot Pursuit főbb elemeit. Az illegális versenyeké lesz a hangsúly, a rendőrök folyamatosan a nyakunkban loholnak és a gyorsutazás funkciója sem lesz elérhető. Ez azért fontos, mert az ekkor megszerzett reputációs pontokat és egyéb jutalmakat ténylegesen csak akkor kapjuk meg, ha épségben visszatértünk a garázsunkba. A hazatérés azonban egyszer sem lesz olyan, mintha sétakocsikáznánk.
A Need for Speed: Heat november 8-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
de ez csak egy kis piszkálódás a címmel és írással kapcsolatban, a sokkal fontosabb, hogy:
videóba belenézés alapján meg röhejes a környezet, kidönti a vastag pálmafát, kőkerítésen megy át, a kocsi bármiféle megkarcolása nélkül... a villanyoszlophoz hozzászokhatott már az ember, de ilyeneket nem kéne hagyni (az idegesítő csávó az alsóban még meg is jegyzi, hogy nincs "hard stop" és mennyire élvezi...)
ha ezen túlteszem magam nem tűnik rossznak, és lehet hogy a carbon óta az első nfs lesz amit kipróbálok
Picit pontosítanék. Karakterünk kettős életet él. Nappal hivatásos versenyző, a város utcáin megrendezett pályaversenyeken, bajnokságokon indul, este illegális utcai versenyeken. A különbség csak annyi lesz, hogy a nappali versenyek hivatalosak lesznek, az estiek illegálisak. Nappali free roam közbe is ugyanúgy rádjöhet a rendőr mint este
Persze hogy milyen lesz a játékmenet, az már egy másik kérdés..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.