Az IO Interactive egy friss blogbejegyzésben jelentette be, hogy november 19-én mutatkozik be a Hitman 2 utolsó nagy frissítése. A csapat közel 13 hónapnyi aktív támogatás után sem teszi majd le a lantot, a bejegyzésből ugyanis kiderült, hogy a stúdió már előre tekint és a jövőt tervezi, így a felszabaduló erőforrásokat a Hitman-sorozat következő epizódjának fejlesztésére irányítják át.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a jelenlegi felvonás ne kapna még újdonságokat, hiszen például decemberben is jönnek új Escalationök, Elusive Target-kihívások. A novemberi roadmap szerint egyébként még 10 szerződéses megbízatás, nyolc Escalation, hat különböző Challange-pakk, öt feloldható cucc, két új ruha és egy Legacy Elusive Target is érkezni fog.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.