Nagy adag screenshot érkezett a Final Fantasy VII Remake-ből, a képek ráadásul számos szemszögből megmutatják nekünk a felújított változatot. A játék 2020. március 3-án jelenik meg PlayStation 4-re, érdemes azonban megjegyezni, hogy ez csak a klasszikus történet egy szeletét fogja tartalmazni.
A Final Fantasy VII Remake ugyanis több részre felbontva érkezik majd, az első epizódban a midgari eseményeket élhetjük át újra, csak éppen tartalmasabb és grandiózusabb formában. A fejlesztők a legutóbbi blogposztjukban ismét megnyugtatták a rajongókat, hogy a feldarabolás ellenére mindegyik rész felér majd egy teljes játékkal, erről árulkodik az is, hogy már Midgarban is új bossok várnak ránk, hogy kerekebb és teljesebb legyen a történet.
Úgy tűnik ráadásul, hogy a Square nem szeretné a végtelenségig húzni a sorozatot, Tetsuya Nomura direktor szerint már bele is vágtak a folytatás munkálataiba.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.