Nem gyárt több Steam Controllert a Valve

  • Írta: fojesz
  • 2019. november 27.
  • Gyászhír
Link másolása
A Steam őszi akciósorozatával párhuzamosan a Steam Controllert is alaposan leárazta a Valve. Mint kiderült, nem véletlenül: a cég nem gyárt többet a kiegészítőből, és csak kisöpörte a raktáron maradt készleteit.

Búcsúzik a Steam Controller, a Valve egyedi kialakítású kiegészítője. A periféria volt a Steamet üzemeltető cég egyik első hardveres kísérlete, és bár számottevő áttörést nem sikerült vele elérni, egy hardcore közösség összejött körülötte, amely folyamatosan gyártotta és osztotta az egyedi gombkiosztásokat a Steamen megjelent játékokhoz.

Miután a Valve eddig sem volt szívbajos, ha el kellett engednie a hardveres próbálkozásait, ráadásul mostanság a Valve Index (és a pletykák szerint az Apple AR-szemüvege) köti le a figyelmét, annyira nem meglepő, hogy a Steam Controllernek is búcsút intett. A cég a Steam őszi akciósorozatával párhuzamosan 90 százalékos kedvezménnyel, mindössze 5,5 euróért árulta az utolsó példányokat, hogy kisöpörje a készletét.

A Steam Autumn Sale egyébként december 3-ig tart, emellett pedig az éves Steam Awards jelölési folyamata is kezdetét vette. A tényleges szavazás a Winter Sale során indul, míg a győzteseket az év végén fogják kihirdetni.

17.
17.
leviske
Szerintem mindenképp jár a tisztelet a Valve-nek, amiért bepróbálkoztak egy újszerű kontrollerrel. Ráadásul létező problémára akartak tervezői szinten reagálni, ami megint csak respektálandó hozzáállás.
16.
16.
Blueberry
#8: Nem is tudtam ilyen (hogy a középső ujjal kell nyomni a ravaszt) még egy indok amiért nem terszik) (az érintő gomb mellet)
15.
15.
user101
Engem anno a Steam-link-el hülyítettek be, de az én nyomoronc szemeimmel 3 méterről, kábelen összekötve is olyan szarul nézett ki a kép egy 110cm-es fullhd-s tévén ( néha még be is laggolt ), hogy öröm volt nézni. Arról nem is beszélve , hogy vezeték nélküli kontrollerrel és bill+egérrel is elég zavaró volt a késés... Szóval gyors adtam el ... sajnos csak veszteséggel, pedig azt is baromi olcsón 90%-os leárazáskor vettem, csak hát a postaköltség...

Pedig az 100mbit/s-es volt, de ügye a google szerinte ennek a töredéke kell a 4k-hoz, szóval sok sikert, remélem belebuknak! Ez az egész streamingel 'élősködősdi' egy rakás ingyenélő szemétláda újabb próbálkozása, hogy még több pénzt húzzanak le a játékiparból.
10.
10.
Világosítsatok már fel, az ilyen valamik FIFÁN kívül mire használhatók még?Rally autó kilőve, van kormány, FPS kilőve egér billentyű, TPS megint egér billentyű... .Ok kényelmes az ágyból hasat pihentetve játszani , de.... .Komolyan mire jó akár a PS hülyesége is? :D .Nem vitát szeretnék elindítani , csak tényleg érdekel hogy a francba tudjátok ezeket a szarokat használni. :)
9.
9.
KratoS
Ennyiért vettem volna még egyet tartaléknak. Kár hogy mire megláttam hogy akciós, elfogyott.
8.
8.
markoci555
Rég gondolkozom az eladásán kihasználatlanság miatt, most a hír hallatán viszont meg is gondoltam magam.
Lehet teszek vele még pár próbát, mert van egy-két játék aminél jobb a kontroller, de az a bajom vele, hogy a klasszikus módon fogva kényelmetlen a hátsó gomb nyomása. Valahogy úgy kellene fognom, hogy a ravasz nem a mutatóujjammal, hanem középsővel húzom, az meg teljesen az ösztöneim ellen van...
7.
7.
ADMlN
#5: Azért ne búsuljatok nagyon, én majdnem rendeltem egyet ezen az áron, de a Steam rá akart verni 25 EUR szállítási költséget, és úgy már nem kellett.
6.
6.
PaprikaJancsi
#5: Szintén, de túl szép is volt, hogy igaz legyen.
5.
5.
Ennyiért ott a helyszínen, ahogy megláttam az első hírt, nyomta rá a rendelésre


- volna, ha addigra lett már volna akár 1 db-is eladó. Ez a gamepad jó arra, hogy mégiscsak jól lehet böngészni meg youtube-ot nézni vele az ágyból. Persze egérrel is lehet.
4.
4.
DeKor
Hír 3 év múlva: Nem gyárt több Indexet a Valve.
3.
3.
strike19
Én most akartam venni de már elfogyott. :(
Ennyi pénzért simán megvenném. Még ha a szállítás 4000 Ft akkor is megérné.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...