Húszéves a PlayStation 2

  • Írta: gorien
  • 2020. március 4.
  • Hír
Link másolása
Ideje, hogy öregnek érezzük magunkat: a PlayStation 2 játékkonzol betöltötte a húsz évet. Ez alatt az idő alatt számos gamer-emléket köszönhettünk neki, és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy máig a legtöbbet eladott konzol.

Ugyanezen a napon 2000-ben a Sony Computer Entertainment piacra dobta a PlayStation 2-re keresztelt konzolját Japánban. A Sega Dreamcastjával, a Microsoft Xboxával és Nintendo Gamecube-jával kelt versenyre, és a világ legsikeresebb konzolja lett, már ami az eladásokat illeti. 2012 márciusáig 155 millió példányt adtak el belőle világszerte – összehasonlításképp a PlayStation 4 tavaly decemberben járt 106 milliónál.

Háromezer-nyolcszáznál is több játék jelent meg rá. Olyan címeket nyúzhattunk rajta, mint a Beyond Good & Evil, a Devil May Cry 3, a God of War II, a Manhunt, a Ratchet & Clank vagy a Silent Hill 2. A PlayStation UK tweetjében a klasszikus indulóképernyővel emlékezett meg az évfordulóról, és tette fel a legfontosabb kérdést: nektek mi volt a kedvenc PS2-es játékotok?

46.
46.
godach
#38: 1 - De Yanez. Ezt írtam én is, hogy válogatós vagy.
2 - Nem kritizálom, csak sokadjára említem, hogy az ízlés mivel egyéni dolog nem mindenkinek ugyan az. Erre értem azt, hogy PS2 érában volt miből válogatnia az embernek. Most nincs. Van TPS dráma tagozat és vagy tetszik vagy nem PS4-en.
3 - Nem te vagy a téma, de mivel érdekelt vagy benne, muszáj vagyok téged (is) megszólítani.
4 - Nem panaszkodom. Legutóbb a Lost Legacy-t toltam végig, és szerintem a legjobb Uncharted rész lett.

Az Alyx nekem már elég, hogy nyomott áron vegyek majd egy VR-t. Szóval egy játék is meg tud győzni akár egy konzol vásárlásáról. Azért van ps4-em, mert ott is meggyőzött valamelyik exkluzív. Viszont ahogy elődaják, mekkora is az exkluzivitás, arra szoktam bepöccenni, hisz közelébe sem jár még a PSP-s kis kézikonzolnak sem.
41.
41.
br1Koo
*Ráklikkeltem a küldésre*

Tehát annak idején sok olyan exklúzív címet dobtak a piacra ami aztán sorozattá nõtte ki magát, és elképesztõ jóra sikerült.
40.
40.
br1Koo
A több exklúzív olyan szempontból volt elõny, hogy az oldalak önnön pénzt és energiát feccöltek abba hogy brutál jó címeket csaphassanak a masinájuk mellé. Ezt azért nem szabad alábecsülni, mert bizony annak idejé
38.
38.
Yanez
#35: Ha ez a véleményed rólam, akkor legyen. Én pont, hogy válogatós vagyok játékok terén és rengeteg game hidegen hagy, ami másoknak bejön. A "süti" megint egy olyan téma, hogy te az ízlésemet kritizálod, ami mindenkinél más, ergo egyedi. Nekem tényleg mindegy milyen konzol, ebben igazad van, csak legyen rá sok játék, ami érdekel. Ebben a ps nyújtja számomra a maximumot, mert itt van néhány olyan ex is ami érdekel. Érdekes, hogy megint én vagyok számodra a téma, nem pedig a vita tárgya. Ha továbbra is engem helyeznél a boncasztalra, inkább írj privátba, szívesen válaszolok bármire, vagy elmagyarázom, hogy nekem rohadtul nem mindegy mivel játszom, de hàlIstennek akkora a kínálat, hogy még így is akad évi 10-15 játék, amivel szívesen kockulnék. Látod, te pl panaszkodsz, mégis minden évben 50-60 játékot tolsz ki. Idén is mondod már mennyit toltál ki, persze nyilván nem mind aktuális, friss cím, de a lényeg, hogy nincs okod panaszra, pedig te aztán nem válogatsz!
37.
37.
godach
#34: Én olyan exkluzívokról beszéltem, mint a Call of Duty 2: Big Red One.
Te ismered ezt a játékot?
Mert PC-re persze megjelent a CoD 2 de a Big Red One, aminek története, csapatorientációja volt, az nem. A motor megegyezett és nagyjából a pályák is (tehát pofátlanul felhasználták) de olyan volt a BRO mint a Brothers In Arms.
Mire leírtam, rájöttem, hogy valószínűleg sosem hallottál erről pedig ez egy (multiplatform franchise) konzolos változata volt, ami gyökeresen eltért a PC-stől. És amik kifejezetten konzolra jöttek ki, arról még nem is beszéltem.
Nekem sem kenyerem az exkluzivitás, de ez a nagy ps4 felszopás ami megy pár éve, szó szerint azzal a szaros 10 exkluzívval nevetséges. Indiet meg felejtsük el, mert én is tudok akkor PC-re modokat mondani, amik megesznek sok AAA játékot, is!
35.
35.
godach
#30: Nem személyesre akarom fogni, hanem veled beszélgetek :D (veszekszem, ha jobban tetszik)
Neked elég (hogy is mondjam) kritikus hozzáállásod van. Még stíluson beül is képes vagy válogatni és olyan határvonalakat húzni, amire nem lenne szükség.
Semmi bántás, vagy támadás nincs ebbe, egyszerű tény. Neked minden lenne, milyen konzol akkor is meg lennél elégedve mert eléd van nyomva egy kis süti, ami édes is.
34.
34.
Heldengeist
#28: Itt Yaneznek kell igazat adnom. Attól, hogy ma arányaiban kevesebb az exkluzív, játék még van. PS4-re is, Xbonera is. Csak értelemszerűen nem exkluzív. Ez szerintem nem baj, sőt, gyűlölöm az exkluzivitást. FPS van? Van. Csak megjelenik PC-re és Xboxra is. Autóverseny van? Van. Csak megjelenik PC-re és Xboxra is. Mivel lenne jobb, ha nem jelenne meg? Semmivel, csak belekényszerítenének egy olyan eszköz vásárlásába (vagy az adott játékról való lemondásba), amit egyébként lehet, hogy nem vennél meg, mert már van egy másik eszközöd, ami teljesen jó a feladatra.
30.
30.
Yanez
#28: Ejnye godach.... mi köze van a kínálathoz annak, hogy kinek mi az ízlése és mennyit játszik? Folyton személyesre próbálod faragni a vitákat, de nem haragszom és nem sértődöm meg. :) Nézd objektív szemmel a dolgot és vesd össze a PS2-es listát a PS4-esével. Szerinted most szegényesebb és hiányosabb a kínálat? Ne viccelj már! Arról a rohadt nagy tényről pedig még nem is beszéltem, hogy mennyi indie gyöngyszem van a mostani generációban.
28.
28.
godach
#24: Yanez! Te Fifázol és mellette amire marad idő, úgy hogy kevés időd van játszani.
Ne keverd ezt össze, azokkal akik sokat játszanak. Mindennel.
Azt hittem, egyszer már ezt megbeszéltük.
14 játékot játszottam ki ebben az évben pedig még március eleje van. Több platformon.
Amit a ps2-höz képest nyújt a sony az fos. FPS? Van? NiNcs. Autóverseny van? NINCS!. Az hogy téged kielégít, mert (idézőjelbe rakom) ingerszegény hogy ne legyen bántó mert nem akar az lenni, a kívánságlistád, még nem azt jelenti hogy egy egész játékosbázist lefed.
25.
25.
Heldengeist
#22: 5000 forintért hármasával dobálják utánad a CRT-ket jófogáson ;)
24.
24.
Yanez
Egyetértek Nyárlajkóval. Én részese voltam annak a korszaknak és nagyon sok mindent adott nekem az az éra, rengeteg felejthetetlen játékot, legyen az ex vagy multiplatform. Ám az a helyzet, hogy ma sem szenvedek hiányt ilyen téren. Annyi jó játék van PS4-re, mint a bánat! A paletta semmivel sem rosszabb. Nem csak az exeket kell nézni, hanem mindent, mert a kínálatban sok helyen akadnak minőségi darabok. Amiben többet adott a PS2 éra, az a gondtalan korszak, amikor még nem volt annyi elkötelezettség és jobban tudtuk élvezni az életet, a mindennapokat, a stresszmentes életet és a játékokat is. Senkit se vakítson el az körülmények által okozott jobb, gondmentesebb környezet, mert mindössze mi változtunk. Jó és rossz játékokból ugyanúgy van egy rakás most is.
17.
17.
br1Koo
A Getaway is nagy volt. Sokan cinkelték hogy gta copy, de szerintem sokkal sõtétebb, komorabb hangulata volt + Londonban játszódott.
15.
15.
Ps fanboy
#4: Nekem egy reg is elég, hogy kiéljem mindennapi elnyomásomat. :)
13.
13.
Nothing
12.
12.
Kisjack241
Downhill domination és Half Life volt a két kedvencem!
11.
11.
adamsfamily
#9: Nem is tudtam a 4. részről.
10.
10.
zozo76hun
En nagy PC-s voltam, addig mig a haveromnal ki nem probaltam egy PS2-t. Utana rogton vettem egy XBOX-ot (2002), reszben a HALO miatt, meg hozza egy 82-es Thomson sikkepcsoves 16/9-es TV-t, merthogy tamogatta mar ezt a keparanyt. Azert a PS2 kontrollere minden penzt megert, ha egymas fele nyomtam a ket analog kart, osszert a ket ujjam... ergonomia... :D
9.
9.
Krezy
#5: Az Onimushanak 4 része volt :D Pont a 4. volt a legjobb!
Onimusha: Dawn of Dreams a címe.
8.
8.
Shame
Nekem az Urban Reign volt a kedvencem. Na abból lehetne egy remake vagy remastered.
6.
6.
Hanoi
Elfüstölt a régi kettes, még olyan 2006 környékén, a c64essel együtt. Azóta se volt konzolom.
4.
4.
godach
#2: Még mindig inkább leírom őszintén a véleményem, minthogy a sokadik alreggel feljöjjek kiélni magam a mindennapi elnyomás miatt ;)
2.
2.
Ps fanboy
#1: Ez olyan megható. :D
1.
1.
godach
Életem egyik legjobb és legszeretettebb konzolja volt. Ráadásul amikor megjelent és megvettük, akkor még a DVD lejátszó árával vetekedett, így duplán megérte.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...